Óbudai snapszer leves

Óbudai snapszer leves recept
Hozzávalók
•  40 dkg savanyú káposzta
•  1 sárgarépa
•  1 vöröshagyma
•  3 evőkanál libazsír esetleg olaj
•  20 dkg főtt füstölt hús
•  5 dkg füstölt szalonna
•  1 púpozott kiskanál jóféle pirospaprika
•  1 mokkáskanál őrölt köménymag
•  1 gerezd fokhagyma
•  2 babérlevél
•  fél mokkáskanál borskeverék
•  2 pár virsli
•  2 dl tejföl
•  1 púpozott evőkanál finomliszt
•  1 kiskanál majoránna
•  1 kiskanál csemege Piros Arany
•  fél kiskanál Erős Pista
•  10-20 dkg sodort kis csigatészta vagy más apró száraztészta
•  petrezselyem
•  kapor
A díszítéshez:
•  tejföl
•  Karikás Pista

Elkészítés módja

1. A káposztát megkóstoljuk, ha túl savanykás lenne, hideg vízzel átöblítjük. Ezután kinyomkodva vágódeszkára halmozzuk, és néhány vágással rövidebbre aprítjuk. A sárgarépát és a hagymát megtisztítjuk, az előbbit vékonyan fölszeleteljük, az utóbbit finomra aprítjuk. A füstölt húst kicsi, a szalonnát még ennél is kisebb kockákra vágjuk.

2. A hagymát egy lábasban a zsíron vagy az olajon, a szalonnát hozzáadva, kevergetve 5-6 perc alatt megfuttatjuk. A füstölt húst rádobjuk, kevergetve együtt pirítjuk tovább. A pirospaprikával meghintjük, a köményt és a zúzott fokhagymát (fokhagymakrémet) is hozzáadjuk, jól elkeverjük. Belekerül a káposzta, a répa, a babér és a borskeverék. Jól összeforgatjuk, majd 1,8 liter vízzel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis rést hagyva lefedjük, és kb. 45 percig főzzük.

3. Hozzáadjuk a karikákra vágott virslit, 3-4 percig főzzük, a majoránnával, a Piros Arannyal és az Erős Pistával ízesítjük, ha kell, utánafűszerezzük. A tejfölt a liszttel és egy kevés hideg vízzel simára keverjük, hozzáadunk kb. 1 merőkanálnyit a sűrűje nélkül a forró levesből is (ez azért kell, hogy ne kapja össze a habarást a forró leves). A leveshez öntjük, 1-2 percig főzzük, hogy egy kicsit besűrűsödjön, és véletlen se maradjon liszt ízű. A tésztát külön, enyhén sózott vízben kifőzzük, tálaláskor rakjuk a levesbe.

4. Cserépcsuporba merve, fölaprított petrezselyemmel és kaporral megszórva, tejföllel díszítve tálaljuk.

Óbudai snapszer leves recepthez fűződő történet, jótanács

Az óbudai Kéhli vendéglőben külön asztalt terítettek az asztaltársaságok közül a kártyázók számára. Egyszer - úgy az 1930-as évek körül - a jegyző, egy átmulatott éjszaka után, másnaposságát orvosolandó újra becsípett, és így ült le kártyaasztalhoz. Négyes óbudai snapszert játszottak. Amikor a jegyzőre került a licitálás sora, a kezében lévő piros ásszal tévedésből saját magát hívta meg, a „piros ász\" bemondással. Mivel azonban a részegeknek külön őrangyaluk van, a második három lappal megkapta a piros tízest, királyt és felsőt is. Bemondta a snapszert, és meg is játszotta. Örömében a pincért hívta, és „Főúr!–snapszert az uraknak!\" – felkiáltással az asztalra borulva elaludt; így nem részletezte tovább, milyen étket is ért a snapszer alatt. A pincér jelentette a konyhának a megrendelést, hisz a Kéhli híres volt arról, hogy bármely rendelésnek meg tud felelni. Így történt ezúttal is: Kéhli néni összeállított egy tartalmas, pikáns levest, és a főpincért azzal a megjegyzéssel küldte az asztalhoz, hogy „Józsi, vigye ki az uraknak a snapszerüket!\". Így került a vendéglő választékába, és lett közkedvelt az „óbudai snapszer\". Az eredeti receptet Kéhli néni diktálta le, s „Az Öreg” tette közzé. Ebben nem szerepelt se majoránna, se Piros Arany vagy Erős Pista, mi mégis ezekkel főztük, hogy még ízesebb legyen.

A leírásban szereplő Óbudai snapszer leves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Óbudai snapszer leves recept - 7 hozzászólás

  1. admin
    admin #8173 2013. 11. 23. 19:24 Válasz

    :D Megkértük másszon fel. :)

  2. B-betti
    B-betti #8165 2013. 11. 23. 06:27 Válasz

    Jaaaj! Hajnali 6 óra van! Honnan vegyek most snapszert? :D Kellett nekem elolvasni?! Most kilukad a gyomrom az éhségtől! :D Még az illatát is érzem! Jó kis tartalmas leves! Csak még arra lennék kíváncsi, hogy díszítésnek hogy tudták rá tenni "Karikás Pista bácsit"? :D

  3. admin
    admin #5946 2013. 06. 05. 20:00 Válasz

    Köszönjük szépen. Zsuzsa, csak pozitívan!

  4. Pöttyös
    Pöttyös #5940 2013. 06. 05. 17:52 Válasz

    Szenzációs recept!Kedvenceknél a helye.

  5. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5926 2013. 06. 05. 11:40 Válasz

    Csodálatos ez a leves,de azt hiszem nem is nézegetem,mert a jelenlegi betegségem miatt, ha megenném bele is halnék.Ha meggyógyulok,az első az lessz hogy megfőzöm.Ha meggyógyulok!

  6. admin
    admin #5885 2013. 06. 04. 18:46 Válasz

    Ezt nagy örömmel olvastuk. :)

  7. Mesyke
    Mesyke #5881 2013. 06. 04. 17:49 Válasz

    Nagyon finom készítettem már ilyen levest:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Óbudai snapszer leves recept - 7 hozzászólás

  1. admin
    admin #8173 2013. 11. 23. 19:24 Válasz

    :D Megkértük másszon fel. :)

  2. B-betti
    B-betti #8165 2013. 11. 23. 06:27 Válasz

    Jaaaj! Hajnali 6 óra van! Honnan vegyek most snapszert? :D Kellett nekem elolvasni?! Most kilukad a gyomrom az éhségtől! :D Még az illatát is érzem! Jó kis tartalmas leves! Csak még arra lennék kíváncsi, hogy díszítésnek hogy tudták rá tenni "Karikás Pista bácsit"? :D

  3. admin
    admin #5946 2013. 06. 05. 20:00 Válasz

    Köszönjük szépen. Zsuzsa, csak pozitívan!

  4. Pöttyös
    Pöttyös #5940 2013. 06. 05. 17:52 Válasz

    Szenzációs recept!Kedvenceknél a helye.

  5. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5926 2013. 06. 05. 11:40 Válasz

    Csodálatos ez a leves,de azt hiszem nem is nézegetem,mert a jelenlegi betegségem miatt, ha megenném bele is halnék.Ha meggyógyulok,az első az lessz hogy megfőzöm.Ha meggyógyulok!

  6. admin
    admin #5885 2013. 06. 04. 18:46 Válasz

    Ezt nagy örömmel olvastuk. :)

  7. Mesyke
    Mesyke #5881 2013. 06. 04. 17:49 Válasz

    Nagyon finom készítettem már ilyen levest:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.