Vesevelő

Vesevelő recept
Hozzávalók
•  2 db sertésvese
•  20 dkg velő
•  1 közepes vöröshagyma
•  1 gerezd fokhagyma
•  piros őrölt paprika
• 
•  1 dl olaj

Elkészítés módja

1. A vesét jól megmosom, ketté vágom és az oda nemillő dolgokat kivágom belőle.

2. Az így megtisztított és megmosott veséket vékony csíkokra vágom.

3. Egy edénybe felteszem kevés sóval és annyi vízzel, hogy ellepje főni.

4. Kb 10 perc forralás után a vizet leöntöm róla és újra, tiszta vízben ismét 5-10 percig főzöm, majd újra leöntöm a vizet és ismét tiszta vízben felforralom.

5. Ezt a műveletet addig folytatom amíg a forrásban lévő vese vize tiszta nem lesz. Én 5-ször ismételtem meg a műveletet.

6. Közben a velőt meleg vízben lehártyázom.

7. A hagymát egy kevés olajban apróra szeletelem, megpárolom, a pirospaprikát hozzáadom, majd a leszűrt vesét és a velőt, valamint az apróra vágott fokhagymát és sót.

8. Együtt főzöm egy kevéske víz hozzáadásával kb. 10 percig amíg össze nem sülnek.

9. Főtt burgonyával tálalom.

A leírásban szereplő Vesevelő recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Vesevelő recept - 1 hozzászólás

  1. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8396 2013. 12. 17. 19:12 Válasz

    Én a borsot,de a majorannát sem mellőztem volna belőle!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Vesevelő recept - 1 hozzászólás

  1. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8396 2013. 12. 17. 19:12 Válasz

    Én a borsot,de a majorannát sem mellőztem volna belőle!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.