Velencei borjúmáj konfitált hagymával, fügével és sült burgonyával

Velencei borjúmáj konfitált hagymával, fügével és sült burgonyával recept
Hozzávalók
•  40 dkg borjúmáj
•  2 db édes fehérhagyma
•  3-4 evőkanál extraszűz olívaolaj
•  1 evőkanál vaj
•  3-4 evőkanál száraz fehérbor
•  3-4 evőkanál marhahúsleves
•  ½ csokor petrezselyemzöld
• 
•  fekete bors
•  1-2 evőkanál balzsamecet
•  8-10 szem aszalt minifüge brandyben vagy portóiban áztatva

Elkészítés módja

1. A hagymát félbevágjuk és nagyon vékony szeletekre szeljük.

2. A petrezselymet megmossuk, egy konyhai papírtörlőn kicsapkodjuk belőle a vizet és apróra vágjuk.

3. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat és a vajat, beletesszük a hagymát és alacsony hőfokon üvegesre pároljuk.

4. Közben felváltva, mindig csak egy-egy kanál alaplevet és bort adunk hozzá, így a hagyma kb. 45-60 perc alatt konfitálódik a zsiradékban.

5. Félóra múlva hozzáadhatjuk a petrezselymet is.

6. Közben elkészítjük a köretet, mivel nagyon fontos, hogy a májjal egyszerre legyen kész!

7. Piríthatunk hozzá kenyeret, főzhetünk polentát, burgonyapürét (én sült burgonyát készítettem, úgy hogy héjastul, vízben megfőztem a burgonyákat, majd rozmaringos olajban ropogósra sütöttem), vagy csak a fügét adjuk hozzá.

8. A májat megmossuk, ha szükséges, lehártyázzuk és vékony csíkokra vágjuk.

9. A majdnem kész hagymára rádobjuk és hirtelen, többször átforgatva 5 perc alatt átsütjük.

10. Sózzuk, borssal megszórjuk, fügével és balzsamecettel meglocsolva tálaljuk.

Velencei borjúmáj konfitált hagymával, fügével és sült burgonyával recepthez fűződő történet, jótanács

A velencei borjúmáj elkészítési módjánál alapvető, hogy legalább annyi hagymát használjunk fel hozzá, mint amennyi májat. Az édesebb hagyma jobb, mint a vöröshagyma, de még fontosabb, hogy az egész, vékonyra szelt hagymát vaj és olívaolaj keverékében pároljuk, mégpedig alacsony hőfokon, szinte csak konfitáljuk a zsiradékban, közben pedig mindig kevés fehérborral kell locsolgatni, épp csak annyival, hogy ne kapjon oda. Ez alkalmanként nem több egy kanálnál. Ezzel a módszerrel jó félóra múlva már egy sűrű, ízes hagymapürét kapunk. Az olasz háziasszonyok petrezselymet, rozmaringot, vagy egyéb zöldfűszert is együtt párolnak a hagymával, de ezeket csak a párolás utolsó fázisában teszik bele. Mostanában nagyon megszerettem a zsályát, amelyek levelét egészben is hozzátehetjük a sülő hagymához, a végén meg vegyük ki és csak egy kevés petrezselyemmel szórjuk meg. Velencében ezt az ételt többnyire borjú- és marhamájból készítik, de kacsa- és libamájból is kedvelt. A májat kisebb, tenyérnyi érmékben is hagyhatjuk, de akkor a legfinomabb, ha vékony csíkokra vágjuk. Van, aki a májat megszórja egy kevés liszttel is, hogy leheletnyi kéreg keletkezzen rajta, kiklopfolja aztán leporolja (a májat sütés előtt lehet ecetes vízbe vagy tejbe áztatni). A lényeg, hogy amikor már majdnem kész a hagyma, akkor dobjuk rá a vékony csíkokra szeletelt májat és néhány perc alatt süssük át. A borjúmáj olyan zsenge, hogy 4-5 perc is elég neki. A kész májra aztán lehet citromlevet vagy jófajta fehérborecetet csorgatni, de a legfinomabb, ha sűrű balzsamecettel locsoljuk meg! A rómaiak régen fügével fogyasztották a sült borjúmájat. Mi is kipróbálhatjuk, nemcsak friss fügével, hanem aszalt fügével is (bár az idén annyi fügénk termett, hogy nem győzzük szedni, meg feldolgozni). Viszont, ha az utóbbit választjuk, akkor áztassuk be vízbe, brandybe vagy portói borba, hogy megpuhuljon. A fügét csak az utolsó fázisban adjuk hozzá a hagymához.

A leírásban szereplő Velencei borjúmáj konfitált hagymával, fügével és sült burgonyával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Velencei borjúmáj konfitált hagymával, fügével és sült burgonyával recept - 2 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #9807 2015. 08. 07. 16:28 Válasz

    Kedves Editke!
    szívesen, vendégem vagy rá! Kellemes hétvégét! Igaz, hogy nem a 40 fokos melegben..(ma annyi van és holnap 37 fok lesz) kell enni, az előbb készítettem gyümölcs broshetteket, pálcikára felszúrtam és jégbehűtöttem, az hiszem ez lesz a vacsoránk

  2. Vassné Edit
    Vassné Edit #9805 2015. 08. 07. 16:02 Válasz

    Hát bizony csorog a nyálam érte!
    Gusztusos,jöhet ezzel a tállal!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Velencei borjúmáj konfitált hagymával, fügével és sült burgonyával recept - 2 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #9807 2015. 08. 07. 16:28 Válasz

    Kedves Editke!
    szívesen, vendégem vagy rá! Kellemes hétvégét! Igaz, hogy nem a 40 fokos melegben..(ma annyi van és holnap 37 fok lesz) kell enni, az előbb készítettem gyümölcs broshetteket, pálcikára felszúrtam és jégbehűtöttem, az hiszem ez lesz a vacsoránk

  2. Vassné Edit
    Vassné Edit #9805 2015. 08. 07. 16:02 Válasz

    Hát bizony csorog a nyálam érte!
    Gusztusos,jöhet ezzel a tállal!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.