Vakondtúrás torta

Vakondtúrás torta recept
Hozzávalók
•  8 tojás
•  3 evőkanál rétesliszt
•  3 evőkanál finomliszt szitálva
•  2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
•  8 evőkanál porcukor
•  1 teáskanál szalalkáli
•  45 dkg túró
•  fél liter tej
•  5 evőkanál búzadara
•  5 evőkanál kristálycukor
•  vaníliakivonat
•  5 dkg tejcsokoládé (kihagyható)

Elkészítés módja

1. A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

2. A tortaforma aljára sütőpapírt vágtam, az oldalát pedig margarinnal bekentem, majd kevés lisztet szórtam rá.

3. A tojásokat kettéválasztottam, a cukrot a sárgájával habosra kevertem, a fehérjéből kemény habot vertem.

4. Óvatosan hozzáadtam a habot a sárgájához, majd hozzákevertem a lisztet, kakaót, szalalkálit.

5. A tortaformába öntöttem és betettem a sütőbe, nagyjából 25 percig sülhetett (nem mértem), tűpróbával ellenőriztem.

6. Miután megsült, hagytam kihűlni, majd nekiálltam "faragni".

7. Eredetileg egy normál méretű (23 cm) tortát sütöttem, de az szerintem túl nagy ehhez a tortához, ezért körben levágtam belőle úgy 1-1,5 cm-nyit, valamint a közepéből is kifaragtam a tészta nagy részét, hagyva egy kis peremet és mélyedést a tölteléknek.

8. A tejből, búzadarából, cukorból tejbegrízt főztem a vaníliakivonattal együtt.

9. Még melegen összekevertem a túróval és az apróra vágott tejcsokival.

10. Egy félgömb alakú tálat kibéleltem folpackkal és beleöntöttem a masszát, majd a hűtőbe tettem hűlni.

11. A tészta alját tortaformára raktam, kivettem a keményre dermedt tölteléket a hűtőből, kiszedtem folpackkal együtt az edényből és egy gyors mozdulattal átfordítottam a tésztára.

12. Én magam is csodálkoztam, hogy nem esett szét. :-) Természetesen az átkanalazásos módszer is tökéletesen működhet.

13. Félgömböt formáztam belőle (bár nagyon nem kellett formázni, hiszen ezért hűtöttem abban az edényben) és a kikapart tésztát összemorzsolva rányomkodtam a túróra.

14. A végén a tetejére raktam a vakondot és hűtőbe tettem tálalásig.

Vakondtúrás torta recepthez fűződő történet, jótanács

A torta elkészítése egyszerűbb, mint amilyennek elsőre tűnik. Tölteléknek bármi más is megfelel, ami kellőképpen szilárd tud lenni. Ezzel a túrós töltelékkel nagyon finom lett, nem túl édes, mert mi azt nem szeretjük. De ez ízlés kérdése.
A kisebbik fiam 4. születésnapjára készült, sikere volt.

A leírásban szereplő Vakondtúrás torta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (torta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Vakondtúrás torta recept - 12 hozzászólás

  1. nragnes
    nragnes #4134 2013. 04. 15. 20:31 Válasz

    Ezen a képen jobban látszik :). De azért a másikból is kivehető volt, hogy nem sikerült rosszul.
    Nálunk a vakondnak esélye sem volt, az ünnepelt azonnal leharapta a fejét :).

  2. karperec
    karperec #4133 2013. 04. 15. 20:29 Válasz

    Köszönjük! Az volt, nem sok maradt belőle csak a kisvakond. Azt nem volt szivünk mégse megenni...

  3. karperec
    karperec #4129 2013. 04. 15. 20:27 Válasz

    Na az első link nem jött össze, talán most:

    http://kepfeltoltes.hu/view/130415/vakonturas02_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/130415/vakondturas1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  4. nragnes
    nragnes #4126 2013. 04. 15. 20:24 Válasz

    Örülök, hogy sikeres volt :).
    Isten éltesse az ünnepeltet!

  5. karperec
    karperec #4123 2013. 04. 15. 20:20 Válasz

    Szia! Párom szülinapjára elkészült a torta, nagyon örült neki.
    Ilyen lett:
    http://www.fotohaz.hu/fotoarena/showgallery.php?cat=500&ppuser=15892

    http://kepfeltoltes.hu/view/130415/vakondturas1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    igaz mobiltelefonnal készültek a képek, de azért remélem felismerhető! :)
    Nagyon finom lett, köszönjük szépen a receptet!

  6. Ágica
    Ágica #323 2013. 02. 20. 06:36 Válasz

    Nagyon jó kis recept, mentettem is!! :)

  7. nragnes
    nragnes #138 2013. 02. 14. 15:03 Válasz

    Én nem szeretem a marcipánt, de ez a szegény vakond a gyerek gyomrában végezte. A feje pillanatok alatt eltűnt... Én a gondolatától is rosszul vagyok, hogy tömény marcipánt egyek :)

  8. karperec
    karperec #136 2013. 02. 14. 14:57 Válasz

    Köszönöm az infót!

    Nekem az Árkád van a legközelebb, ott van több Szamos bolt is! Van egy hónapom beszerezni, de inkább legyen meg, úgysem esszük meg! :)
    (bár ha rajtam múlna...)

  9. nragnes
    nragnes #133 2013. 02. 14. 14:45 Válasz

    Én személy szerint a Pataky cukrászdában vettem Érden, de a Szamosnak is van ilyen figurája, tehát ahol van Szamos-marcipán, ott szerintem tudnak adni, ha nem is azonnal, de rendelésre biztos.

  10. karperec
    karperec #132 2013. 02. 14. 14:40 Válasz

    Kedves Ágnes!

    Esetleg tudsz ilyen marcipán vakond lelőhelyet?

  11. nragnes
    nragnes #118 2013. 02. 14. 08:45 Válasz

    Köszi :).
    Vakond alakú marcipán figura nincs mindenhol, érdemes időben körülnézni, nehogy lemaradjon, ehhez a tortához ez kell :).

  12. karperec
    karperec #106 2013. 02. 13. 17:56 Válasz

    Brutáljól néz ki! Az a Kisvakond a tetején meg mekkora! :)
    Azthiszem nem kell gondolkodnom mi legyen a szülinapi torta...
    Ez is a Kedvencekbe

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.