Tüzes csirkecsíkok bazsalikomos polentaágyon

Tüzes csirkecsíkok bazsalikomos polentaágyon recept
Hozzávalók
•  60 dkg csirkemellfilé
• 
•  őrölt fekete bors
•  1 mokkáskanál tört chilipaprika
•  1 dl olaj
•  1 mokkáskanál őrölt gyömbér
A polentához:
•  20 dkg kukoricadara
• 
•  1 evőkanál bazsalikom
•  10 dkg vaj

Elkészítés módja

1. A húst megmossuk, leszárogatjuk, majd lapjában bevágva kiterítjük, kissé kiverjük. Sóval, borssal a chilipaprikával és a gyömbérrel bedörzsöljük az olajjal meglocsoljuk, majd letakarva, hűtőszekrényben 1 órán át érleljük.

2. Közben a kukoricadarát 6 dl forrásban lévő, enyhén sós vízben kevergetve 3 percig főzzük, majd a tűzről lehúzzuk, a vaj felét meg a bazsalikomot belekeverjük és fedő alatt hagyjuk duzzadni. Mielőtt teljesen kihűlne, egy tepsire simítjuk. Egy nagyobb pogácsa szaggatóval kerek pogácsákat szaggatunk belőle, majd a maradék forró vajon oldalanként 3-4 perc alatt megpirítjuk őket.

3. A csirkemellet forró serpenyőben, a pácoláshoz használt olajjal locsolgatva, oldalanként 4-5 perc alatt pirosra sütjük.

4. Tálaláskor a csirkét vékonyan fölszeleteljük, majd a polentával körítve tálaljuk.

A leírásban szereplő Tüzes csirkecsíkok bazsalikomos polentaágyon recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Tüzes csirkecsíkok bazsalikomos polentaágyon recept - 2 hozzászólás

  1. admin
    admin #8185 2013. 11. 23. 19:32 Válasz

    Tényleg az, köszönjük szépen.

  2. manócska
    manócska #7799 2013. 10. 14. 08:03 Válasz

    Jó kis recept:) Mentem is.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkemell recept
Még több csirkemell recept

Tüzes csirkecsíkok bazsalikomos polentaágyon recept - 2 hozzászólás

  1. admin
    admin #8185 2013. 11. 23. 19:32 Válasz

    Tényleg az, köszönjük szépen.

  2. manócska
    manócska #7799 2013. 10. 14. 08:03 Válasz

    Jó kis recept:) Mentem is.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.