Tojás, chili paprika és bacon felhőben

Tojás, chili paprika és bacon felhőben recept
Hozzávalók
•  4 db tojás
•  1 db újhagyma vagy snidling apróra vágva
•  1 evőkanál parmezán sajt reszelve
•  2 csík bacon ropogósra sütve és apróra tördelve
•  2 evőkanál chili paprika apróra vágva
•  1 csipet bors

Elkészítés módja

1. Melegítsük elő a sütőt 220 C-ra.

2. Süssük ki egy serpenyőben a baconcsíkokat, (egészben) a saját zsírjában, majd vágjuk fel, tördeljük nagyon apró darabokra és tegyük félre hűlni.

3. Válasszuk szét a tojásokat, verjük fel kemény habbá a fehérjét egy csipet sóval.

4. Vigyázzunk a sárgájára, hogy lehetőleg egészben maradjanak.

5. Reszeljük le a parmezán sajtot és óvatosan hajtogassuk bele a tojásfehérjébe.

6. Adjuk hozzá a bacont és a chili paprikát is.

7. Vigyázzunk, hogy a keverés közben a hab nehogy elveszítse a habos állagát.

8. A pirítósokat egy pogácsaszaggatóval szabjuk kerekre, majd béleljünk ki egy-egy porcelán muffinformát zsírpapírral és helyezzük el rajtuk a pirítósokat.

9. Kanalazzuk rájuk a tojásfehérjéket úgy, hogy a közepén hagyjunk egy lyukat.

10. Süssük 3 percig az előmelegített sütőben, majd vegyük ki és pottyantsunk mindegyik adag \"tojás menyország\" közepébe egy-egy tojássárgáját.

11. Ezután toljuk vissza a sütőbe és süssük további 3-4 percig (ha kevésbé lágyan szeretjük, süthetjük tovább).

Tojás, chili paprika és bacon felhőben recepthez fűződő történet, jótanács

A Tojás a mennyben, a legkönnyebb, egyben a legszenzációsabb recept, amit valaha is kipróbáltam. A Low-carb mennyországhoz ugyanis nem kell más, mint tojás és pirítós, mégis olyan gyönyörű lesz, mintegy habköltemény (mintegy meringue cukor nélkül). Az elkészítése pofonegyszerű: szét kell választani a tojásokat, majd fel kell verni a fehérjét kemény habbá. Ezután rá kell kanalazni egy pirítósra (lehetünk kreatívak pl. virágformát alakítunk ki, vagy kört, rombuszt), a közepére ügyesen rá kell helyezni a sárgáját, pl. úgy, hogy előzetesen az ujjunkkal csinálunk helyet a fehérjék közepén, (én ezúttal egy kis üvegpohárral fúrtam ki a fehérjehabok közepét) a sárgáják számára. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy betoljuk a sütőbe és sütjük 5 percig 220 C-on. A sütésidő attól függ, hogy folyékonyabban szeretjük-e a sárgáját-tükörtojást, vagy jobban átsütve. Ez az egyszerű elkészítésmódja a mennyei tojásoknak, de a receptet variálhatjuk úgy, hogy a tojásfehérjéhez hozzáadunk még pár dolgot. Például én már készítettem tojást, chili paprikás felhőben, sült bacon morzsákkal, snidlinggel, tárkonnyal vagy medvehagymával megszórva. A határ a csillagos ég, illetve a felhők. Kellemes kísérletezést mindenkinek!

A leírásban szereplő Tojás, chili paprika és bacon felhőben recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.