Tirpák töltött káposzta

Tirpák töltött káposzta recept
Hozzávalók
•  1 nagy fej édes káposzta (kb. 2 kg)
• 
•  ecet
•  15 dkg kukoricadara
•  0.5 kg zsírosabb darált sertéshús
•  35 dkg darált füstölt sonka
•  jóféle pirospaprika
•  3 evőkanál olaj
•  1 közepes fej vöröshagyma
•  őrölt fekete bors
•  2 kis gerezd fokhagyma
•  0.5-1 liter víz
•  1 liter házi paradicsomlé

Elkészítés módja

1. Jó, ha a bográcsolást megelőző este előkészülünk, mert sok időt megtakaríthatunk vele. A káposztát megmossuk, kicsumázzuk és enyhén sós, ecetes vízben megfonnyázzuk (előfőzzük). Közben ahogy puhulnak a külső levelei, mindig leszedegetünk egyet, míg meglesz a szükséges mennyiség. A maradék káposztát hűlni hagyjuk, majd vékony csíkokra vágjuk.

2. Közben a kukoricadarát a darált hússal és az ugyancsak darált füstölt sonkával összekeverjük. Sózzuk, paprikázzuk, és hozzáadjuk a megtisztított, apróra vágott, egy kevés olajon megpárolt vöröshagymát. Őrölt borssal és a zúzott fokhagymával fűszerezzük. Ha kell, a töltelék állagán 1-2 evőkanál tejföllel kissé lazíthatunk.

3. A levelek vastag erét kivágjuk vagy vékonyra klopfoljuk. A nagyobbakat ezután félbe vagy akár három részre is vághatjuk, hisz a húsos masszával töltve kisebb töltelékeket kell készítenünk belőlük.

4. Az aprókáposzta felét egy bogrács aljára szórjuk majd a töltelékeket ráültetjük. A maradék aprókáposztát rárakjuk, majd a víz és a paradicsomlé keverékével fölöntjük. Akkor jó, ha kétujjnyival ellepi. Erős tűz fölött fölforraljuk, majd mérsékeljük alatta a tüzet (följebb vesszük a bográcsot), és lefödve kb. 2 óra alatt megfőzzük.

Tirpák töltött káposzta recepthez fűződő történet, jótanács

A káposzta ízét csemege vagy csípős Piros Arannyal, Édes Annával, Erős Pistával is megbolondíthatjuk.

A leírásban szereplő Tirpák töltött káposzta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (töltött káposzta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.