Tartufo

Tartufo recept
Hozzávalók
•  9 dl vanília vagy csokoládéfagylalt
•  fagyasztott gyümölcsök
pl: cseresznye málna eper vagy marcipán
•  17 dkg keserű étcsokoládé
•  vagy legalább 85%-os kakaótartalmú csokoládé
•  cukor
•  4 dkg vaj
•  6 db mandulás amarettini keksz
•  2 evőkanál likőr vagy tearum
•  1 evőkanál pisztácia

Elkészítés módja

1. Vegyük ki a fagylaltot a mélyhűtőből, hogy egy kicsit felengedjen. Törjük össze a mandulás amarettinit és öntsük le a likőrrel. Adjuk hozzá a marcipánt és dolgozzuk jól össze.

2. Vegyünk ki 6 adag csokoládé, vagy 6 adag vaníliafagylaltot a fagylalt adagolóval.

3. Nyomjunk a fagylaltok közepébe egy kevés amarettini pépet és helyezzünk el egy-egy cseresznyét.

4. Formáljunk golyót belőlük és tegyük másfél órára vissza a mélyhűtőbe.

5. Közben olvasszuk meg az étcsokoládét gőz fölött, adjuk hozzá a vajat és ha szükséges egy kis cukorral édesítjük.

6. Vegyük ki a fagylaltgombócokat a hűtőből és öntsük le a forró csokoládéval, úgy hogy az egész gombócot belepje.

7. Daráljuk meg a pisztáciát és tálaláskor szórjuk körbe a tartuffo-t (tálalás előtt 10 percig hagyjuk szobahőmérsékleten állni, hogy megpuhuljon egy kicsit).

8. A csokiöntet helyett lehet nagy szemcséjű kristálycukros kakaóban meghempergetni.

Tartufo recepthez fűződő történet, jótanács

A tartufo egy tipikus olasz fagylalt desszert, egy Don Pippo de Maria nevű leleményes cukrász kreációja, aki II. Viktor Emannuel egyik rokonának a tiszteletére találta ki egy esküvő alkalmával egy Pizzo nevű kis városban. Don Pippo receptjét a leszármazottak hét lakat alatt őrzik, de arra járva a Bar Dante nevű cukrászdában megkóstolhatjuk az eredetit!

A leírásban szereplő Tartufo recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Tartufo recept - 5 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #7089 2013. 08. 10. 22:08 Válasz

    Jól néz ki:)

  2. spajzgirl
    spajzgirl #7080 2013. 08. 10. 09:42 Válasz

    jó étvágyat hozzá!

  3. zsuzsa56
    zsuzsa56 #7077 2013. 08. 09. 21:08 Válasz

    Nagyon csábító deszert!

  4. spajzgirl
    spajzgirl #7064 2013. 08. 08. 12:03 Válasz

    köszönöm...ilyen nyári hőségben mindig jólesik...

  5. Vassné Edit
    Vassné Edit #7052 2013. 08. 07. 22:55 Válasz

    Kiváló!
    Gratulálok:Edit.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Tartufo recept - 5 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #7089 2013. 08. 10. 22:08 Válasz

    Jól néz ki:)

  2. spajzgirl
    spajzgirl #7080 2013. 08. 10. 09:42 Válasz

    jó étvágyat hozzá!

  3. zsuzsa56
    zsuzsa56 #7077 2013. 08. 09. 21:08 Válasz

    Nagyon csábító deszert!

  4. spajzgirl
    spajzgirl #7064 2013. 08. 08. 12:03 Válasz

    köszönöm...ilyen nyári hőségben mindig jólesik...

  5. Vassné Edit
    Vassné Edit #7052 2013. 08. 07. 22:55 Válasz

    Kiváló!
    Gratulálok:Edit.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.