Tarka, káposztás babsaláta

Tarka, káposztás babsaláta recept
Hozzávalók
•  10 dkg száraz fehér bab
•  10 dkg záraz vörös vesebab
•  1-2 babérlevél
•  tengeri só
•  60 dkg savanyú káposzta
•  3 evőkanál olaj
•  1 csapott mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 kisebb póréhagyma
•  2 evőkanál kukoricacsíra-olaj
•  2 evőkanál citromlé
•  1 evőkanál porcukor
•  fél csokor metélőhagyma

Elkészítés módja

1. A babot fajtánként külön-külön néhány órára, annyi hideg vízbe áztatjuk amennyi bőven ellepi. Ezután leszűrjük és először a fehér babot egy lábasba töltjük, és annyi hideg vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. A babérlevéllel fűszerezzük, 1 csapott kiskanál sóval ízesítjük. Fél órányi főzés után a vörös babot is beleöntjük, a vizet pótoljuk, és együtt puhára főzzük, végül levében hűlni hagyjuk.

2. A káposztát deszkára fektetjük, rövidebbre aprítjuk. Az olajat lábasban kissé megforrósítjuk, a káposztát rádobjuk, 4-5 percig kevergetve pirítjuk. Fél kiskanál sóval ízesítjük, megborsozzuk, és 1 deci vizet öntünk alá. Lefedve, kis lángon kb. 25-30 perc alatt puhára pároljuk. Végül a fedőt levéve addig főzzük, amíg a leve el nem párolog.

3. A póréhagymát megtisztítjuk, megmossuk, majd vékony karikákra vágjuk és gyűrűire szedjük. Az olajat a citromlével és a porcukorral simára keverjük, a fölaprított metélőhagymával fűszerezzük, majd a póréval, a lecsöpögtetett babbal, és a kihűlt káposztával összekeverjük.

A leírásban szereplő Tarka, káposztás babsaláta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, babsaláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.