Tamás-torta

Tamás-torta recept
Hozzávalók
•  7 tojásból sütött kakaós piskótakorong (receptjét lásd külön)
•  2.5 dl főzőtejszín
•  25 dkg vaj vagy sütőmargarin
•  25 dkg fehér csokoládé
•  15 dkg kristálycukor
a tetejére:
•  15 dkg fehér csokoládé
•  5-10 dkg étcsokoládé

Elkészítés módja

1. Először a krémet készítjük el. Ehhez a tejszínt lábasba töltjük, felforraljuk, majd a vajat (margarint) is fölolvasztjuk benne. A fehér csokoládét beletördeljük, a cukrot beleszórjuk, és kevergetve 2-3 percig főzzük, míg teljesen sima nem lesz. Vigyázzunk, mert könnyen odakap!

2. A tűzről levéve hűlni hagyjuk, majd hűtőszekrényben dermesztjük 3-4 órán át. Ha nagyon sietünk, akkor kb. 1 órára a mélyhűtőbe is dughatjuk. Ezután elektromos habverővel jó habosra keverjük, majd 1 órányi dermesztés után ismét átkeverjük.

3. A piskótakorongot lapjában 3 részre vágjuk, és a csokoládékrémmel megtöltjük úgy, hogy az oldalára is jusson belőle. Hűtőszekrényben dermesztjük 1 órán át, azután a tetejére olvasztott fehér csokoládét simítunk.

4. Mielőtt megszilárdulna, az olvasztott étcsokoládéból köröket „rajzolunk” a tetejére (legkönnyebb sima csöves habzsákból), és késsel megcifrázzuk, sőt, kijelöljük a későbbi szeletek helyét is. A tortát csak így lehet ugyanis tálaláskor fölszeletelni, hiszen a már kemény csokoládé törne rajta; ráadásul ezzel a művelettel lesz a torta teteje szép mintázatú.

Tamás-torta recepthez fűződő történet, jótanács

A csokoládé 40 °C alatt fölolvad, ezért nem kell erős vízgőzre állítani; ez fontos, mert ha nagyon forr alatta a víz, a csokoládé megkeményedik ahelyett, hogy fölolvadna, s többé nem lesz alkalmas a torta bevonására.

A leírásban szereplő Tamás-torta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (torta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.