Színes piskótatekercs

Színes piskótatekercs recept
Hozzávalók
A piskótához:
•  6 db tojás
•  6 evőkanál liszt
•  6 evőkanál porcukor
•  1 késhegynyi sütőpor
Továbbá:
•  1 tojásfehérje
•  3 dkg porcukor
•  4 dkg liszt
•  3 dkg lágy margarin
•  1 teáskanál meggyszörp
•  1 mokkáskanál mandulaaroma
A krémhez:
•  3 dl tej
•  1 csokoládés pudingpor
•  ízlés szerint cukor
•  20 dkg margarin
•  5 dkg csokoládé

Elkészítés módja

1. A tojásfehérjét a 3 dkg cukorral keményre verjük, majd hozzákeverjük a puha margarint és a lisztet. 2/3 részét meggyszörppel megfestjük, 1/3 részét pedig mandulaaromával.

2. Egy habzsákba tesszük és a sütőpapírral bélelt tepsibe különböző virágokat, leveleket (vagy más figurákat) rajzolunk, végül a fagyasztóba tesszük, amíg a piskótát összeállítjuk.

3. Az egész tojásokat kb. 5 perc alatt elektromos habverővel habosra keverjük, majd hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet.

4. A fagyasztóból kivesszük a tepsit, majd a piskótamasszát egyenletesen, óvatosan ráöntjük.

5. Előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük.

6. Még forrón a papírt lehúzzuk róla és egy konyharuhával, amit porcukorral megszórtunk, feltekerjük.

7. A ruhában hagyjuk, amíg teljesen ki nem hűl.

8. Amíg hűl elkészítjük a krémet.

9. A tejjel összekeverjük a pudingport, a cukorral, majd sűrűre felfőzzük.

10. Egy kis Hozzákeverjük a csokoládét, majd kihűtjük.

11. A margarint kihabosítjuk és összekeverjük a csokis krémmel.

12. A piskótát kibontjuk a konyharuhából, majd a krémet rákenjük és feltekerjük.

A leírásban szereplő Színes piskótatekercs recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (piskótatekercs, piskóta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.