Sült oldalas uborkamártással

Sült oldalas uborkamártással recept
Hozzávalók
•  1.2 kg nem túl vastag sertésoldalas
• 
•  1 vöröshagyma
•  1 nagy gerezd fokhagyma
•  néhány szem fekete bors
•  2 evőkanál olaj
a mártáshoz:
•  4 evőkanál olaj
•  1 púpozott evőkanál finomliszt
•  0.5 dl zamatos fehérbor
•  1 dl tejföl
• 
•  őrölt fekete bors
•  fél kiskanál mustár
•  5 darab 5-8 centis csemegeuborka

Elkészítés módja

1. Az oldalast négy egyforma részre vágjuk, egy kisebb lábasba rakjuk, és annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Kissé megsózzuk, a megtisztított és fölszeletelt hagymával meg fokhagymával ízesítjük, a borssal fűszerezzük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk, kis rést hagyva lefödjük, és a húst így főzzük majdnem puhára kb. 1 óra alatt.

2. Ezután lecsöpögtetve egy kisebb tepsibe rakjuk, olajjal megkenjük, és előmelegített sütőben, nagy lánggal (210 ºC; légkeveréses sütőben 190 ºC) 10-15 perc alatt pirosasra sütjük.

3. Közben megfőzzük a mártást. Ehhez az olajat egy kisebb lábasban megforrósítjuk, majd a lisztet kevergetve világosra pirítjuk rajta. Kb. 2,5 decinyit rászűrünk az oldalas főzőlevéből, hozzáadjuk a bort és a tejfölt, és szüntelenül keverve mártás sűrűségűre főzzük. Kissé megsózzuk, megborsozzuk, a mustárral kellemesen pikánsra ízesítjük, azután hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott uborkát is. A mártást megkóstoljuk, s ha nem találjuk elég izgalmasnak az ízét, egy keveset az uborka levéből is hozzáadhatunk.

4. A sült oldalast tányérra rakjuk, zsírjával lekenjük, az uborkamártással körbelocsoljuk. Párolt rizs illik köretnek hozzá.

A leírásban szereplő Sült oldalas uborkamártással recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (sült oldalas, oldalas) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több oldalas recept
Még több oldalas recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.