Süllő egészben sütve

Süllő egészben sütve recept
Hozzávalók
•  4 süllő (egyenként kb. 40 dkg)
• 
•  1 burgonya
•  12 dkg finomliszt
•  1 púpozott kiskanál jóféle pirospaprika
•  1 púpozott kiskanál őrölt fekete bors
•  1 citrom
a sütéshez: bőven olaj
a díszítéshez: 8 szem meggy

Elkészítés módja

1. A süllőt lepikkelyezzük, hasát éles késsel felbontjuk, és belső részeit, majd a kopoltyúját és a szemét is eltávolítjuk. Uszonyait ollóval körben egy kissé levágjuk. Ezután a halat többször váltott hideg vízben megmossuk, szárazra töröljük, majd 2-3 centis közökben – nem túl mélyen – beirdaljuk. Kívül-belül megsózzuk, és letakarva, hűtőben legalább egy órán át pihentetjük.

2. Ezután a száját óvatosan szélesre nyitjuk, és egy cikk burgonyát beletömünk. A hal két végét megfogjuk és a háta felé hajlítva, kifli alakúra formáljuk.

3. Egy kihegyezett hurkapálcát átszúrunk a nyakán, és a farkába tűzve rögzítjük, esetleg zsineggel meg is kötjük, hogy az alakját megtartsa. A lisztet a pirospaprikával meg a borssal összekeverjük, és a halat ebben jól meghempergetjük.

4. Akkora serpenyőbe, amekkorában a süllő elfér és meg is tudjuk forgatni, jó kétujjnyi olajat öntünk. Amikor közepesen forró, a halat óvatosan belefektetjük, és oldalanként 5-8 percig, fedő nélkül sütjük.

5. Vigyázva kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, majd papírtörülközőre vagy -szalvétára fektetve a fölösleges zsiradékot leitatjuk róla. Tálaláskor a szájában lévő burgonya helyére citromcikket dugunk. Tálra állítjuk, és két oldalról petrezselymes burgonyával körülbástyázzuk.

6. A szeme helyét meggyel díszítjük. Tartármártás illik hozzá.

Süllő egészben sütve recepthez fűződő történet, jótanács

Ezt a látványos fogást az asztalnál szokás filézni, felszeletelni. A süllő mellett pisztrángot szokás a leggyakrabban így sütni.

A leírásban szereplő Süllő egészben sütve recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.