Spenótos ricottagombóc

Spenótos ricottagombóc recept
Hozzávalók
•  40 dkg ricotta
•  2 db tojássárgája
•  1 kávéskanál só
•  1 késhegynyi szerecsendió
•  frissen őrölt bors
•  25 dkg spenót
•  4 dkg zsemlemorzsa
•  3 dl főzőtejszín
•  1 evőkanál finomliszt
•  2 gerezd fokhagyma
•  2 evőkanál snidling

Elkészítés módja

1. A ricottát keverjük össze a tojássárgájával, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval, a megmosott, leszárított és aprított spenótlevéllel.

2. Végül adjuk hozzá a morzsát.

3. Keverjük alaposan össze és tegyük félre néhány percre, míg a zsemlemorzsa meg nem duzzad. (Kézzel könnyen formázhatónak kell lennie, ha túl lágy, tegyünk hozzá még morzsát)

4. Vizes kézzel készítsünk diónyi golyókat belőle, majd forrásban lévő sós vízben főzzük puhára.

5. Mikor feljönnek a víz felszínére, el is készültek.

6. A tejszínt melegítsük fel, de ne forraljuk, keverjük el benne a lisztet, dobjuk bele a zúzott fokhagymát és az aprított snidlinget, majd öntsük a ricottagolyókra és tálaljuk.

A leírásban szereplő Spenótos ricottagombóc recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (spenót) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.