Sertéskaraj pármai módra

Sertéskaraj pármai módra recept
Hozzávalók
•  6 szelet sertéskaraj
• 
•  őrölt bors
A sütéshez:
•  olaj
•  20 dkg rizs
•  6 db kisebb tojás
•  20 dkg trappista sajt
•  citromkarika
•  petrezselyemzöld

Elkészítés módja

1. A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.

2. Egy serpenyőben olajat hevítünk és a hússzeletek mindkét oldalát átsütjük. Amint megsültek papírtörlőre szedjük őket.

3. A rizst sós vízben kifőzzük, majd vízzel leöblítjük és egy evőkanál olajjal összekeverjük.

4. Egy nagyobb tepsit olajjal, vagy vajjal kikenünk és a hússzeleteket beletesszük.

5. Ráhalmozunk a rizst a szeletekre, a közepébe fészket készítünk és 1 db tojást beleütünk, amit csipet sóval ízesítünk.

6. Körberakjuk reszelt sajttal és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Addig sütjük, amíg a a tojásfehérje meg nem sül, de a sárgája folyékonyan marad (ez kb. 15-20 perc).

7. A megsült szeleteket egyenként egy húslapát segítségével tányérra szedjük. Citromkarikával és szárított petrezselyemzölddel díszítjük.

Sertéskaraj pármai módra recepthez fűződő történet, jótanács

Ez az étel vendégfogadásra is kiválóan alkalmas. Előtte való nap elkészíthetjük és már csak a sütőbe kell tolni és kész a finom ebéd. Sertéslapockából, tarjából is kiváló!

A leírásban szereplő Sertéskaraj pármai módra recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (karaj) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.