Sajttál

Sajttál recept
Hozzávalók
•  Trappista vagy Edami sajt
•  valamilyen kék sajt
•  füstölt sajt
•  mozzarella
•  camamber
•  körözött (juhtúróból készítve)
•  néhány szelet szalámi (el is maradhat)
•  paprika
•  paradicsom
•  hagyma
•  dió
•  alma
A körözötthöz:
•  25 dkg juhtúró
•  25 dkg vaj vagy margarin
•  1 kávéskanál só
•  csipet pirospaprika vagy kevés piros arany
•  fél teáskanál őrölt kömény
•  1 kisebb fej lila hagyma
•  nagyon apró kockára vágva
•  1 evőkanál mustár

Elkészítés módja

1. Először elkészítem a körözöttet, minden hozzávalót alaposan összekeverek, lehetőleg szobahőmérsékletű legyen a vaj is.

2. Ezután nézek egy jó nagy és szép tálat, középre púpozom a körözöttet és elrendezem körülötte ízlésesen a hozzávalókat.

3. Zöld féléket még külön is kínálok hozzá és természetesen pirítóssal és külön vajjal tálalom.

Sajttál recepthez fűződő történet, jótanács

Bár az előételek közé tettem, a sajttál köztudottan "utóétel", mert segíti az emésztést, viszont hús nélkül akár vegetáriánus finomság is lehet, de önálló "egytál" vacsoraként is remek választás.

A leírásban szereplő Sajttál recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Sajttál recept - 4 hozzászólás

  1. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8152 2013. 11. 18. 18:18 Válasz

    Nagyon szép,és étvágygerjesztő!

  2. Mese-konyha
    Mese-konyha #8121 2013. 11. 14. 08:32 Válasz

    Köszi! :)

  3. karperec
    karperec #8115 2013. 11. 13. 15:53 Válasz

    Szinte már torta! :)
    Szívesen csipeget belőle az ember.

  4. manócska
    manócska #8107 2013. 11. 13. 14:10 Válasz

    Guszta, sokszínű, étvágygerjesztő.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Sajttál recept - 4 hozzászólás

  1. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8152 2013. 11. 18. 18:18 Válasz

    Nagyon szép,és étvágygerjesztő!

  2. Mese-konyha
    Mese-konyha #8121 2013. 11. 14. 08:32 Válasz

    Köszi! :)

  3. karperec
    karperec #8115 2013. 11. 13. 15:53 Válasz

    Szinte már torta! :)
    Szívesen csipeget belőle az ember.

  4. manócska
    manócska #8107 2013. 11. 13. 14:10 Válasz

    Guszta, sokszínű, étvágygerjesztő.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.