Rumosmeggyes torta

Rumosmeggyes torta recept
Hozzávalók
•  6 tojásból csokis karika három egyenlő részre felvágva
A töltelékhez:
•  5 dl tej
•  1 csomag vaníliás pudingpor
•  2 evőkanál cukor
•  5 dl tejszín
•  2 evőkanál kakaópor
•  0.5 doboz mascarpone krémsajt
•  20 dkg mirelit meggy
•  5 dkg porcukor
•  csokidara
•  kevéske rum

Elkészítés módja

1. A pudingot a szokásos eljárással felfőztem és kihűtöttem.

2. Amikor kihűlt hozzákevertem a mascarponét.

3. A tejszínt habbá vertem és hozzáadtam a porcukrot, majd 3 evőkanállal a felfőzött krémhez kevertem belőle.

4. A tejszín megmaradt 2/3-ból a felét kakaóporral elkeverem, a többit meghagytam a díszítéshez.

5. Az alsó tortalapot visszatettem a tortakarimába.

6. A habzsákba töltött krémmel kőrbe két karikát húztam rá úgy, hogy közben kihagytam kb. egy ujjnyi részt, ide pedig a kakaóporos tejszínt húztam, míg a kimaradt üres részre a mag nélküli, rumba áztatott meggyszemeket tettem.

7. A következő lapot rátettem, erre is mint az előzőre, ugyanúgy tettem a krémet, csak itt éppen fordítva, a fehér krémre került a csokis tejszín, míg a csokisra a vaníliás.

8. A harmadik lappal lefedtem és pár órára a hűtőbe tettem.

9. Amikor a krém megdermedt, levettem a karikát és tejszínnel az oldalát és a tetejét megkentem.

10. Az oldalát csokidarával bevontam, a tetejére habrózsát és marcipánvirágot tettem

A leírásban szereplő Rumosmeggyes torta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (torta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.