Rosztyókaleves

Rosztyókaleves recept
Hozzávalók
•  4 db nagyobb burgonya
• 
•  1 kávéskanál köménymag
•  2 babérlevél
•  4 tojás
•  fél pár Gyulai kolbász
•  2 evőkanál liszt
•  3 evőkanál tejföl
•  frissen őrölt bors
•  1 csokor petrezselyem
•  kevés ecet 10%-os

Elkészítés módja

1. A meghámozott burgonyát 2x2 centis kockákra daraboljuk, majd bő vízben sóval, köménymaggal, babérlevéllel ízesítve félpuhára főzzük. Ekkor az elkevert tojásokat vékony sugárban belecsorgatjuk, hozzáadjuk a karikákra szeletelt gyulai füstölt kolbászt és készre főzzük.

2. Mielőtt lehúzzuk a tűzről a lisztből, tejfölből, kevés hideg vízzel készített habarással besűrítjük és sóval, borssal, aprított petrezselyemmel, kevés ecettel utóízesítjük.

Rosztyókaleves recepthez fűződő történet, jótanács

Köménymagos krumplileves tojással és kolbásszal, ahogy a békés megyeiek szeretik. Készítése során tehetünk bele pirospaprikát, tálaláskor erős paprikát.

A leírásban szereplő Rosztyókaleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.