Rakott spagetti

Rakott spagetti recept
Hozzávalók
•  25 dkg spagetti száraztészta
•  45 dkg tejföl
•  40 dkg párizsi
•  2 db tojás
•  1 kávéskanál ételízesítő
•  őrölt bors
•  1 kisebb vöröshagyma
•  1 evőkanál olaj
•  1 mokkáskanál pirospaprika
• 
•  őrölt bors
A tetejére:
•  15 dkg reszelt sajt
•  5 dkg vaj

Elkészítés módja

1. A tésztát sós, forró vízben kifőzzük, leszűrjük és vízzel leöblítjük.

2. A tejfölt a tojásokkal, ételízesítővel, borssal kikeverjük, kevés étolajat öntünk rá és összekeverjük.

3. A vöröshagymát apróra daraboljuk, felmelegített olajon átfuttatjuk, pirospaprikával megszórjuk majd a durvára reszelt párizsit rászórjuk és ízlés szerint fűszerezzük.

4. Fedő alatt készre sütjük.

5. Egy hőálló tálat vajjal kikenünk, egy sor tésztát teszünk az aljára.

6. Erre jön a fele mennyiség párizsi, majd a fűszeres-tojásos tejföllel meglocsoljuk, elsimítjuk és ezt a folyamatot addig folytatjuk, míg el nem fogynak a hozzávaló.

7. Az utolsó sort tojásos tejföllel lekenjük, bőven megszórjuk reszelt sajttal. 5 dkg vajat apró darabokban rátesszük és 200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Jó étvágyat hozzá!

Rakott spagetti recepthez fűződő történet, jótanács

Készíthetjük hússal, vagy zöldségekkel is.

A leírásban szereplő Rakott spagetti recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (spagetti) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.