Rakott kel balzsamecettel

Rakott kel balzsamecettel recept
Hozzávalók
•  3 evőkanál olaj
•  70 dkg darált hús
•  35 dkg rizs vagy főtt burgonya
•  2 db közepes vöröshagyma
•  2 gerezd fokhagyma
•  fél kelkáposzta
•  1 púpozott evőkanál fűszerpaprika
•  1 evőkanál majoránna
•  oregánó
•  rozmaring
•  kakukkfű
• 
•  bors
•  2 dl tejföl
•  1 tojás
•  reszelt sajt
•  zsemlemorzsa

Elkészítés módja

1. A vöröshagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a darált sertéshúst amit jó alaposan átpirítunk.

2. Megszórjuk a fűszerekkel. Az egészet jó alaposan összeforgatjuk, felöntjük 4 dl vízzel és 20 percig főzzük.

3. Közben a rizst egy kevés olajon megpirítjuk, majd forró vízzel felöntjük, megsózzuk és addig pároljuk, amíg a vizet fel nem szívja.

4. A kelkáposzta leveleit nagyobb darabokra vágjuk és forró vízben elkezdjük kifőzni. (Ha puha kel-leveleket szeretnénk, hagyjuk 6-7 percig a vízben, ha ropogósra, akkor, mint én tettem, 2-3 perc főzés után hideg vízbe dobtam, azaz blansíroztam).

5. Pár kelkáposzta levelet egy kiskanálnyi olajban ropogósra pirítunk, megszórjuk bőven majoránnával és meglocsoljuk balzsamecettel.

6. A leveleket ezután egy konyhai törlő papíron megszárogatjuk.

7. A tölteléket összeforgatjuk az előfőzött rizzsel.

8. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és összeállítjuk a rakott kelt:

9. Egy hőálló tál alját kibéleljük a kellevelekkel, ezeket megsózzuk, majd szétterítjük rajtuk a az 1 tojással kikevert tejfölt, majd rásimítjuk a tölteléket és ezt még kétszer megismételjük.

10. Az utolsó réteg tejfölre parmezán sajttal dúsított zsemlemorzsát szórunk.

11. A balzsamecetes kelt a tetejére helyezzük és 30 perc alatt készre sütjük.

A leírásban szereplő Rakott kel balzsamecettel recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (rakott kel) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.