Radzsasztáni görögdinnye curry

Radzsasztáni görögdinnye curry recept
Hozzávalók
•  1/4 darab nagy görögdinnye
•  2 teáskanál frissen őrölt csili
•  1 teáskanál őrölt kurkuma
•  1.5 teáskanál őrölt koriander
•  2 nagy gerezd fokhagyma
•  1 teáskanál őrölt római kömény
•  3 evőkanál olíva olaj
• 
•  1 csapott evőkanál cukor
•  1 kisebb lime

Elkészítés módja

1. A dinnyéből egy csészényit kimagozva pépesítsünk robotgéppel és az így kapott léhez adjuk a csilit, kurkumát, koriandert és fokhagymapépet egy kevés sóval. A többi dinnyét magozzuk ki és kockázzuk fel kb. négy cm-es darabokra. (Nálam ez úgy készült, hogy a fűszereket nem tettem a dinnyelébe, hanem a wokban felforrósított olajba dobtam. Ettől olyan illatfelhő keletkezett óriási sistergéssel kísérve, hogy ijedtemben lekaptam a wokot a gázról. Kellett is egy kis idő a folytatás előtt, mert a fűszerektől, de főleg a csilitől olyan köhögés jött rám, hogy félre kellett állnom.)

2. Az eredeti leírás szerint a felforrósított olajba szórjuk a köményt és kb. 20 másodperc múlva a fűszeres dinnyelevet. Így valószínűleg nem okoz semmilyen problémát, de szerintem nem is lesz olyan intenzív íze a fűszereknek.

3. Főzzük kb. 5 percig lassan párolva, hogy a folyadék mennyisége harmadával csökkenjen. (Szerintem ez kevés idő.)

4. Ha cukrot akarunk tenni bele - ami nem kötelező -, akkor azt most kell hozzá tenni.

5. Következik a lime leve és egy perc főzés.

6. Ezután mehet bele a felkockázott dinnye, amivel főzzük még 3-4 percig. Óvatosan átkeverjük közben, hogy mindenhol befedje a fűszeres lé.

Radzsasztáni görögdinnye curry recepthez fűződő történet, jótanács

Ez a recept feltételezi a nagy lángon való erős főzést, de nekem a wok sem volt elég ahhoz, hogy a dinnye ne engedje ki folyamatosan a vizet magából. Lehet, hogy maradhatott volna alatta a dinnyelé, de én azt gondoltam, hogy egy sűrűbb fűszeres krémet kellene kapnom. Ezért a néhány perces főzés után kiszedtem a dinnyét a léből, és így főztem el a fölöslegesnek ítélt vízmennyiséget. A dinnye nem lett puha, csak összementek a kockák kissé, viszont egy sűrű fűszeres mártást kaptam, amibe végül visszatettem a dinnyét, és alaposan átkevertem. A dinnyekockák a saját súlyuktól összenyomva folyamatosan termelték a folyadékot, ami látványosan összegyűlt alattuk. Nem volt zavaró, finom fűszeres volt, de a fényképen nem mutatott volna jól (még így is látszik), ezért leöntöttem, de nem öntöttem ki.
A citromos, csilis joghurt nem kötelező mellé, ezt én gondoltam ki. Enyhítette a maró csípősséget. Ezt a curryt lehet enni rizzsel is, de lehet csak így magában, vagy más ételek kiegészítőjeként is. El tudok képzelni mellé egy enyhébben fűszerezett rozéra sült kacsamellet vagy jól átsült csirkét.

A leírásban szereplő Radzsasztáni görögdinnye curry recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.