Pisztráng Szalajka módra

Pisztráng Szalajka módra recept
Hozzávalók
•  4 konyhakész pisztráng (egyenként kb. 25 dkg) só
•  10 dkg füstölt szalonna
•  1 vöröshagyma
•  4 zöldpaprika
•  3-4 paradicsom
•  1 kg burgonya
•  1 evőkanál jóféle pirospaprika
•  1 mokkáskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1-1.5 dl fehérbor

Elkészítés módja

1. A pisztrángok pikkelyeit kiskéssel lekaparjuk, majd a halakat megmossuk és kívül-belül besózva félretesszük.

2. A szalonnát apró kockákra vágjuk, egy lábasban kiolvasztjuk, majd a közben megtisztított, fölaprított vöröshagymát megfuttatjuk rajta. A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomok szárát kimetsszük, húsukat 2 centis kockákra vágjuk. A hagymás alapra szórjuk, és 4-5 percig pároljuk.

3. A burgonyát megtisztítjuk, vékonyra gyaluljuk, ahogyan a csipszhez szokás. A lecsóhoz keverjük, megsózzuk, a fele pirospaprikával fűszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük, és tepsibe terítjük. Alufóliával lefedjük, sütőben közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) 50 percig pároljuk.

4. A pisztrángokat a maradék pirospaprikával meg a borssal kívül-belül bedörzsöljük, a burgonyára fektetjük, és lefedve, változatlan lánggal,10 percig pároljuk. Ekkor a borral meglocsoljuk, és 10 percre, de már fedetlenül, visszatoljuk a sütőbe.

Pisztráng Szalajka módra recepthez fűződő történet, jótanács

Pisztráng helyett másféle hallal is készülhet, ilyen például a harcsa, fogas, ponty, tengeri hal.

A leírásban szereplő Pisztráng Szalajka módra recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.