Pisztráng Árpi kedvére

Pisztráng Árpi kedvére recept
Hozzávalók
•  4 konyhakész pisztráng (egyenként kb. 30 dkg-os fagyasztott is lehet)
•  2 kiskanál só
•  20 dkg paprikás kolbász
•  8 vékony szelet húsos szalonna (sliced bacon)
•  6 evőkanál finomliszt
•  1 kiskanál ételízesítő por
•  1 kiskanál jóféle pirospaprika
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a sütéshez:
•  10 dkg vaj
•  1 dl olaj

Elkészítés módja

1. A pisztrángot (ha fagyasztottat használunk, fölengedjük) lepikkelyezzük, ügyelve, hogy bőre ne sérüljön meg. Fejét levágjuk, törzsét 2 centis közökben beirdaljuk, de vigyázzunk, a vágások ne ugyanott legyenek mindkét oldalán, mert akkor a hal sütéskor könnyebben eltörhet. Ezután besózzuk, 1 órára félrerakjuk, hogy a só átjárhassa.

2. A kolbászt, miután héját lehúztuk, kissé ferdén kisujjnyi vastagon fölszeleteljük, majd minden pisztráng hasüregébe rakunk belőle 3-4 darabot. A pisztráng hasüregét fogvájóval megtűzzük, hogy sütés közben ne essen ki belőle a kolbász.

3. A szalonnát kisebb darabokra vágjuk, a pisztráng irdalásaiba bújtatjuk. A lisztet az ételízesítővel, a pirospaprikával és a borssal összekeverjük, majd a pisztrángokat jól bele-forgatjuk. Újabb 1-2 órára félrerakjuk, hogy a kolbász íze a pisztráng hasüregét, a fűszeres lisztté pedig a külsejét járhassa át.

4. Egy akkora serpenyőben, amekkorában legalább 2 pisztráng elfér, a vajat az olajjal együtt kissé megforrósítjuk, és a halat közepes lángon oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük benne – vigyázzunk, ne süssük hirtelen, mert akkor megég, a belseje pedig nem sül át. Lecsöpögtetve tálaljuk. Köret nem feltétlenül kell hozzá – ha csak fölszeletelt paradicsom, paprika, lila hagyma nem –, de a vörösbor (nem a „kötelező” fehér) nem hiányozhat mellőle.

A leírásban szereplő Pisztráng Árpi kedvére recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.