Párolt káposztával töltött harcsa lapcsánkával

Párolt káposztával töltött harcsa lapcsánkával recept
Hozzávalók
•  4 szálka és bőr nélküli afrikai harcsafilé (egyenként kb. 20 dkg)
• 
•  őrölt fekete bors
•  8 vékony szelet húsos szalonna
•  4 evőkanál olaj a sütéshez
a párolt káposztához:
•  1 kg fejes káposzta
•  1 vöröshagyma
•  4 evőkanál olaj
•  2 evőkanál kristálycukor
•  fél kiskanál só
•  1 mokkáskanál őrölt köménymag
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 evőkanál 10%-os ételecet
a körethez:
•  50 dkg burgonya
•  3 evőkanál finomliszt
•  1 tojás
•  fél kiskanál só
•  fél mokkáskanál őrölt köménymag
•  fél mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 gerezd fokhagyma
•  fél csokor petrezselyem
a sütéshez: olaj

Elkészítés módja

1. A halfiléket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, óvatosan téglalap alakúra, nem túl vékonyra kiverjük. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk.

2. A párolt káposztához a káposztát kitorzsázzuk, vékonyra gyaluljuk vagy vágjuk. A hagymát félbevágva vékonyan fölszeleteljük. Az olajat lábasba öntjük, és a cukrot 2-3 perc alatt világosbarnára pirítjuk rajta. Először a hagymát, majd a káposztát keverjük bele. Néhány percnyi pirítás után megsózzuk, a köménnyel és a borssal fűszerezzük, lefödve, kis lángon kb. 25 perc alatt puhára pároljuk. Közben többször megkeverjük, amikor kész, az ecettel ízesítjük. Hűlni hagyjuk.

3. A halra párolt káposztát halmozunk – ami marad, az majd a tálaláshoz kell –, azután fölcsavarjuk. Egyenként 2-2 szelet szalonnával körbetekerjük, majd szorosan alufóliába csomagoljuk. Tepsibe téve, közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 20 percig sütjük.

4. Közben elkészítjük a köretet. Ehhez a burgonyát megtisztítjuk, finomra reszeljük, a liszttel és a tojással összedolgozzuk. Megsózzuk, a köménnyel (ez el is maradhat), a borssal, a zúzott fokhagymával és a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Széles serpenyőben egy kevés olajat forrósítunk, a krumplis masszából evőkanállal kis halmokat szaggatunk bele, ellapítjuk, és oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetjük.

5. Tálaláskor a töltéskor megmaradt párolt káposztát megforrósítjuk, tányérra halmozzuk, a fóliából kibontott, kissé ferdén vastagon fölszeletelt töltött harcsát ráfektetjük. A lapcsánkát mellérakjuk.

Párolt káposztával töltött harcsa lapcsánkával recepthez fűződő történet, jótanács

Afrikai harcsa helyett másféle bőr- és szálkamentes halfiléből is készíthetjük, például harcsából, fogasból, tengeri halból.

A leírásban szereplő Párolt káposztával töltött harcsa lapcsánkával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (töltött káposzta, lapcsánka) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.