Narancsos halragu

Narancsos halragu recept
Hozzávalók
•  2 narancs
•  3 közepe vöröshagyma
•  3 közepes burgonya
•  3 paradicsom
•  1 kisebb karfiol (lehet fagyasztott is)
•  3-4 babérlevél
•  1 kiskanál só
•  fél mokkáskanál őrölt fehérbors
•  diónyi friss gyömbér
•  késhegynyi sáfrány
•  0.5 dl cherry
•  30 dg szálkamentes tengeri halfilé
a pirítóshoz:
•  1 baget
•  1 csokor petrezselyem
•  fél csokor friss bazsalikom
•  2-3 gerezd fokhagyma
•  4-5 evőkanál olívaolaj

Elkészítés módja

1. A narancsok héját a fehér résszel együtt levágjuk, majd a hártyái mentén bevagdosva kifilézzük, és a narancsfiléket lábasba szórjuk. A hagymát meg a burgonyát megtisztítjuk, vékony karikákra szeljük, majd a narancshoz adjuk. A paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk, félbevágva magjait kikaparjuk, húsát kis kockákra aprítjuk és ezt is lábasba töltjük, a rózsáira bontott karfiollal együtt, végül 1,2 liter hideg vízzel fölöntjük.

2. A narancshéjból 2-3 darabot, a babérlevelet, a borsot, a meghámozott gyömbért meg a sáfrányt beleszórjuk, fölforraljuk, majd kis lángon, néhányszor megkeverve kb. 35 percig főzzük

3. Közben a halfiléket megmossuk és kisujjnyi csíkokra vágjuk. A haldarabokat, óvatosan a fővő raguhoz adjuk és még 8-10 perig főzzük. Közben a cherryvel ízesítjük.

4. Amíg a leves fő, elkészítjük a pirítóst. A bagettet fölszeleteljük, serpenyőben mindkét oldalát kissé megpirítjuk. A petrezselymet és a bazsalikomot fölaprítjuk, a sóval, a borssal, a zúzott fokhagymával meg az olívaolajjal összekeverjük. A fűszerkeveréket a megpirított baget szeletekre halmozzuk. Tálaláskor a ragut tálba merjük és a fűszeres bagettel kínáljuk.

A leírásban szereplő Narancsos halragu recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.