Marokkói vöröslencseleves

Marokkói vöröslencseleves recept
Hozzávalók
•  2 evőkanál olaj
•  4 gerezd fokhagyma
•  2 teáskanál őrölt koriander
•  1 teáskanál őrölt kömény
•  1 teáskanál kurkuma
•  1 teáskanál fűszerpaprika
•  1/4 teáskanál őrölt fahéj
•  1.5 teáskanál só (ízlés szerint)
•  0.5 teáskanál őrölt bors
•  kb. másfél liter víz vagy zöldség alaplé
•  1 doboz aprított paradicsomkonzerv (vagy 20 dkg friss)
•  50 dkg vöröslencse
•  egy kevés csilipaprika
A tálaláshoz:
•  citromlé
•  korianderlevél
•  tejföl

Elkészítés módja

1. Az olajon a fokhagymát és a fűszereket megpirítottam, majd rádobtam a leöblített vörös lencsét amit nem kell áztatni főzés előtte, majd zöldségalaplével felöntöttem.

2. Lefedve alacsony lángon főztem fél órát, majd a paradicsomkonzervet is hozzáadtam, a vizet pedig szükség szerint pótoltam.

3. Lefedve még fél órát főztem.

4. Ha megfőtt, botmixerrel krémessé törtem és csészékben kínáltam citromlével, tejföllel és korianderzölddel.

A citromlével valami isteni íze lesz, ki ne hagyjátok, ha megfőzitek. A vörös lencsét pedig azért szeretem, mert nem kell áztatni és gyorsan megpuhul.

Marokkói vöröslencseleves recepthez fűződő történet, jótanács

Mindig tanul az ember, és én ezt a receptet nagyon megszerettem. A citromlével valami isteni íze lesz, ki ne hagyjátok, ha megfőzitek. A vöröslencsét pedig azért szeretem, mert nem kell áztatni és gyorsan megpuhul.

A leírásban szereplő Marokkói vöröslencseleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, lencseleves, vöröslencse leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Marokkói vöröslencseleves recept - 2 hozzászólás

  1. karperec
    karperec #6640 2013. 07. 12. 16:19 Válasz

    Megy a kedvencekbe!

  2. manócska
    manócska #6637 2013. 07. 12. 14:35 Válasz

    Guszta:) Lencselevest Én is szoktam főzni, de vöröset még nem. Füstölt lével és virslivel.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Marokkói vöröslencseleves recept - 2 hozzászólás

  1. karperec
    karperec #6640 2013. 07. 12. 16:19 Válasz

    Megy a kedvencekbe!

  2. manócska
    manócska #6637 2013. 07. 12. 14:35 Válasz

    Guszta:) Lencselevest Én is szoktam főzni, de vöröset még nem. Füstölt lével és virslivel.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.