Majonézes burgonyasaláta

Majonézes burgonyasaláta recept
Hozzávalók
•  1 kg burgonya
• 
•  8-10 evőkanál majonéz
•  1 evőkanál porcukor
•  1 púpozott evőkanál mustár
•  1 mokkáskanál só
•  fél mokkáskanál őrölt fekete bors
•  fél citrom leve
•  2 evőkanál 6%-os tárkonyos ételecet
•  fél csokor petrezselyem

Elkészítés módja

1. A burgonyát sós vízben, héjában megfőzzük, leszűrve hűlni hagyjuk, majd meghámozzuk és fölszeleteljük. A majonézt a porcukorral meg a mustárral ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk, végül a citromlével, az ecettel hígítjuk és fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük.

2. A burgonyát beleforgatjuk, végül letakarva hűtőszekrényben érleljük néhány órán, de akár egy napon át. Karikákra vágott póréhagymával és virslivel is gazdagíthatjuk.

Majonézes burgonyasaláta recepthez fűződő történet, jótanács

Még finomabb, ha először ecetes burgonyasalátát készítünk, amit leszűrünk, csak azután keverjük össze a majonézzel. Így a burgonya ízesebb, hiszen előre „pácolt”.

A leírásban szereplő Majonézes burgonyasaláta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, burgonyasaláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.