Lencseleves fácánnal

Lencseleves fácánnal recept
Hozzávalók
•  20 dkg lencse
•  1 konyhakész fagyasztott fácán
•  50 dkg marhacsont
•  2 vöröshagyma
•  25 dkg vegyes zöldség
•  kis darabka zeller
•  2 gerezd fokhagyma
•  1 evőkanál só
•  néhány szem fekete bors
•  1 babérlevél
•  10 dkg császárszalonna
•  1 púpozott evőkanál finomliszt
•  1 kiskanál mustár
•  1.5 dl tejföl
•  néhány csepp citromlé
•  fél mokkáskanál őrölt bors

Elkészítés módja

1. A lencsét átválogatjuk, megmossuk majd a főzést megelőző éjszakára hideg vízbe áztatjuk.

2. A fölengedett fácánt a csonttal együtt megmossuk, egy fazékba rakjuk. 2,5 liter vizet ráöntünk,nagy lángon fölforraljuk. Az összes zöldséget megtisztítjuk, majd az egyik gerezd fokhagymával együtt a húsokhoz adjuk, megsózzuk, egész borssal fűszerezzük. Kis lángon kb. 1,5 órán át főzzük. Ha kész a húsleves, leszűrjük.

3. A leszűrt lencsét ebben a levesben, a babérlevéllel és a másik gerezd fokhagymával fűszerezve puhára főzzük.

4. A szalonnát kis kockára vágjuk, kisütjük. Az így nyert töpörtyűt félretesszük, zsírjából pedig a liszttel enyhén pirított rántást készítünk. Megvárjuk amíg kihűl, azután a mustárral meg a tejföllel simára keverjük, a puha lencsét ezzel sűrítjük. Citromlével meg borssal ízesítjük, végül a töpörtyűt meg a kicsontozott, szélesebb csíkokra metélt puha fácánhúst is hozzáadjuk.

A leírásban szereplő Lencseleves fácánnal recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, lencseleves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.