Lazactekercs fehérbormártással

Lazactekercs fehérbormártással recept
Hozzávalók
•  1 csomag réteslap
•  3-4 cm-es lazaccsíkok (bőr nélkül)
•  vaj
•  torma
•  főzőtejszín
• 
•  színes bors
•  petrezselyemzöld
•  tojás a lekenéshez
Fehérbormártás hozzávalói:
•  5 dkg vaj
•  2 db vöröshagyma
•  3 dl fehérbor
•  1 db húsleveskocka
•  3 dl víz
•  4 dl főzőtejszín
• 
•  őrölt fehér bors

Elkészítés módja

1. A lazaccsíkokat sózni, megszórni színes borssal és kicsit állni hagyni, hogy az ízek átjárják.

2. A tormát és a sűrű főzőtejszínt ízlés szerinti arányban összekeverni.

3. A petrezselyemzöldet apróra összevágni.

4. A vajat felolvasztani és langyosra hűteni.

5. Nedves konyharuhára helyezni egy réteslapot és éles késsel félbevágni, majd az egyik lapot lekenni az olvasztott vajjal.

6. Megszórni az apróra vágott petrezselyemzölddel és ráhelyezni a megmaradt fél réteslapot.

7. Ezután ráhelyezni egy fűszerezett lazaccsíkot, majd a tetejére kanalazni a tejszínes-tormát.

8. Ezután ráhajtani jobb oldalról a réteslapot, majd bal oldalról is, hogy befedje a halat.

9. Végül óvatosan feltekerni mint a rétest. (Minden lazaccsíkkal így járni el.)

10. Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egymás mellé helyezni a lazactekercseket, és a tetejüket felvert egész tojással lekenni.

11. Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes lángon 15-20 perc alatt szép piros, ropogósra sütni

12. A vöröshagymát nagyon apróra felvágni.

13. Egy serpenyőbe felolvasztani a vajat, majd hozzáadni az apróra vágott vöröshagymát és üvegesre párolni. (Vigyázni, hogy ne piruljon meg.) Amikor már kellően megpárolódott, felönteni a borral, majd erősebb lángon felére forralni.

14. Ezután felönteni a vízben feloldott húsleveskockával, ízlés szerint megszórni őrölt borssal, majd addig főzni, hogy kb. 1 dl maradjon.

15. Ekkor levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni.

16. A pépesített hagymát visszatenni a tűzre, majd felönteni a tejszínnel és kevergetve addig főzni hogy besűrűsödjön.

17. Ekkor levenni a tűzről, majd egy szűrőn átszűrni és kicsit átpasszírozni a hagymadarabkákat.

18. Egy edénybe vizet forralni, majd levenni a tűzről és ráhelyezni a tetejére a folpack fóliával lefedett mártásos tálat és melegen tartani tálalásig.

Lazactekercs fehérbormártással recepthez fűződő történet, jótanács

Tálaláskor a lazactekercsekre kanalazni a mártást, és így kínálni.

A leírásban szereplő Lazactekercs fehérbormártással recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (lazac recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.