Lazac steak balzsamecet redukción, muzsdélyos salátával

Lazac steak balzsamecet redukción, muzsdélyos salátával recept
Hozzávalók
•  1 csomag lazacfilé (250 g.)
•  1 citrom
•  1 kisebb csili
•  1 dl balzsamecet
•  1 csomag saláta mix (170 g.)
•  7 gerezd fokhagyma
•  3 evőkanál olívaolaj
•  1 dl szénsavas ásványvíz
•  1/2 kávéskanál őrölt pirospaprika
•  só őrölt bors
•  csipet cukor
•  1 evőkanál tárkonyecet

Elkészítés módja

1. 5 gerezd zúzott, sózott fokhagymából, 1 evőkanál olívaolajból, 1 dl szénsavas ásványvízből, ½ kávéskanál őrölt paprikából muzsdélyt készítek és a hűtőbe teszem.

2. A halszeleteket kiolvasztom, majd egy citrom levével, kevés sóval, bedörzsölve azt is a hűtőbe rakom.

3. Elkészítem a balzsamecet redukciót, amit 1 dl balzsamecet, és 1 mokkáskanál cukor forralásával végzek, állandó kavargatás mellett, úgy, hogy a térfogata kb. harmadrészére csökkenve besűrűsödjön.

4. Több órás pácolás után a halszeleteket jól leitatva, kevés olajon először a bőrös felével, majd a másik oldalán is 3-4 percig sütöm.

5. Az olajba 2 gerezd zúzott fokhagymát és szeletelt, mag nélküli csilit is teszek.

6. A hal akkor sült meg, ha ujjunkkal megnyomva ruganyos az állaga.

7. Papírtörlőre szedve leitatom és melegen tálalom a balzsamecet redukción.

8. Tetejére kevés sót és friss borsot őrlök.

9. A saláta keveréket az elkészített muzsdéllyal és kevés tárkonyecettel öntöm le, valamint újhagyma karikákat vágok rá.

Lazac steak balzsamecet redukción, muzsdélyos salátával recepthez fűződő történet, jótanács

Két személy részére, romantikus, gyertyafényes vacsorának ajánlom!

A leírásban szereplő Lazac steak balzsamecet redukción, muzsdélyos salátával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, lazac recept, steak recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Lazac steak balzsamecet redukción, muzsdélyos salátával recept - 4 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #6540 2013. 07. 06. 22:58 Válasz

    Ez a finomság a Fiam kedvence lehet!:))

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #6533 2013. 07. 06. 20:58 Válasz

    Csodás étel,és köszi a receptet,jó ötlet!

  3. Hajdu István (Gasztropajti)
    Hajdu István (Gasztropajti) #6489 2013. 07. 05. 04:06 Válasz

    Köszönöm a biztató értékelést. Tényleg jól sikerült! Még nekem is ízlett!

  4. karperec
    karperec #6484 2013. 07. 04. 20:31 Válasz

    Hát ettől az ínyencségtől tényleg beájul majd a párom (meg én is)! Nagyon étvágygerjesztő!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.