Kolbásszal töltött kifli

Kolbásszal töltött kifli recept
Hozzávalók
•  1 pár Gyulai Kolbász
•  15 dkg liszt
•  10 dkg zsírosabb túró
•  10 dkg vaj
•  1 db nagyobb héjában főtt burgonya
•  1 db tojás
•  1 kiskanál só
A kenéshez:
•  1 db tojás

Elkészítés módja

1. A lisztből, az áttört burgonyából, túróból, a puha vajból és a tojásból, sóval közepesen kemény tésztát gyúrunk. Félórát pihentetjük, majd lisztezett gyúródeszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk. Ezután 10-12 cm széles csíkokra, azokat pedig háromszögletű darabokra vágjuk.

2. A füstölt Gyulai kolbászról lehúzzuk a bőrét, 2-3 centis darabokra vágjuk, a háromszögekre 1-1 darabot teszünk és a tésztákat kifliszerűen felgöngyöljük (a csücske legyen kívül).

3. A tepsit vékonyan kikenjük vajjal, és egymástól kicsit távolabb egymástól beletesszük a kifliket. Mielőtt a sütőbe tennénk, a tetejüket megkenjük felvert tojással. 180 C-fokos sütőben, kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

4. Kihűtve kínáljuk. Karácsonykor is nagyon finom vendégváró.

Kolbásszal töltött kifli recepthez fűződő történet, jótanács

Ízlés szerint, sütés előtt a tetejét megkenhetjük még simára kevert tejföllel és megszórhatjuk egész fűszerköménnyel.

A leírásban szereplő Kolbásszal töltött kifli recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (kifli) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több kifli recept
Még több kifli recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.