Káposztás pogácsa

Káposztás pogácsa recept
Hozzávalók
•  1 kg fejes káposzta
•  4 evőkanál olaj
•  2 csapott evőkanál + 1 mokkáskanál kristálycukor
•  1 vöröshagyma
•  1 csapott kiskanál őrölt fekete bors
•  2 csapott evőkanál só
•  1 kg finomliszt (a fele Graham-liszt is lehet)
•  8-10 dkg vaj vagy zsír (lehet sütőmargarin is)
•  2 tojás
•  5 dkg élesztő
•  5 dl tej
a tészta nyújtásához:
•  2 evőkanál finomliszt (Graham-liszt is lehet)
a tetejére:
•  10 dkg reszelt sajt
a tészta lekenéséhez:
•  1 tojás

Elkészítés módja

1. A káposztát kitorzsázzuk, foltos leveleit lebontjuk, a fejet apróra reszeljük. Egy lábasban az olajon a 2 evőkanál cukrot világosbarnára karamellizáljuk, és az apróra vágott vöröshagymát megfuttatjuk rajta. A káposztát hozzáadjuk, megborsozzuk, a fele sóval ízesítjük. Nagy lángon, kevergetve kb. 20 perc alatt megpirítjuk.

2. Az élesztőt 1 mokkáskanálnyi cukorral ízesített kb. 1 deci langyos tejben megfuttatjuk. A lisztet a maradék sóval és a vajjal/zsírral elmorzsoljuk. A tojással, a langyos tejjel meg az élesztővel összegyúrjuk, még jobb, ha 2-3 percig dagasztjuk. Meleg helyen, letakarva kb. 50 percen át kelesztjük.

3. Ezután meglisztezett gyúrólapon kb. 0,5 centi vastagságúra, téglalap alakúra nyújtjuk. A pirított káposzta felét egyenletesen rászórjuk. A tésztát gondolatban négy részre osztjuk. Balról is, jobbról is egynegyedet a közepéig behajtunk, majd a tészták találkozásánál újra behajtjuk.

4. A tésztát 90 fokkal elfordítjuk, újra ellapítjuk. A maradék káposztával megszórjuk, majd az előző, úgynevezett dupla hajtást megismételjük. 10 percnyi pihentetés után még egyszer hajtogatjuk. 10 perc elteltével másfél ujjnyi vastagságúra lapítjuk, és egy 6-7 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.

5. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, felvert tojással lekenjük. Reszelt sajttal megszórjuk, végül előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 25 percig sütjük. Közben a szaggatásnál leeső tésztadarabkákat szintén tepsibe rakjuk – nem gyúrjuk össze, mert levelességét elveszíti –, és ugyanúgy sütjük, mint a pogácsát.

A leírásban szereplő Káposztás pogácsa recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (pogácsa, káposztás pogácsa) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több pogácsa recept
Még több pogácsa recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.