Kanász pecsenye

Kanász pecsenye recept
Hozzávalók
•  1 kg sertéscomb
•  0.5 kg sertésmáj
•  1 nagy fej vöröshagyma
•  2-3 gerezd fokhagyma
•  olaj
• 
•  őrölt bors
•  2 db sárga paprika
•  2 db paradicsom
•  majoránna
•  bazsalikom
•  pirospaprika
•  vaj
•  liszt

Elkészítés módja

1. A májat vékony csíkokra szeleteljük.

2. A combot felszeljük, majd kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.

3. Egy serpenyőben olajat hevítünk és a comb mindkét oldalát átsütjük, majd félretesszük.

4. A vöröshagymát apróra vágjuk.

5. A hús sütéséből maradt olajból elveszünk 2 evőkanálnyit és a hagymát megdinszteljük, rátesszük a májat, 1,5 dl forró vizet öntünk rá, borsozzuk, majoránnával meghintjük, a vékonyra szelt paprikát, paradicsomot is beletesszük, fokhagymát reszelünk rá és fedő alatt majdnem készre sütjük, vízzel pótoljuk az elpárolgott levet.

6. Hozzáadjuk a félretett, sült hússzeleteket és készre sütjük.

7. Meghintjük pirospaprikával, kevés vízzel a levet pótoljuk.

8. A vajat a liszttel összegyúrjuk és csipetkét csipkedünk a kanászpecsenyébe. Elkeverjük, ezzel sűrítjük be, bazsalikommal ízesítjük. Összeforraljuk, és kész is.

Jó étvágyat!

Kanász pecsenye recepthez fűződő történet, jótanács

Tarhonyával tálaltam, de nagyon illik hozzá a burgonya, rizs és a dödölle is. Házi almapaprika savanyúsággal tálaltam.

A leírásban szereplő Kanász pecsenye recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Kanász pecsenye recept - 9 hozzászólás

  1. Vassné Edit
    Vassné Edit #8188 2013. 11. 23. 20:24 Válasz

    Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólást.
    Készítsétek el,megéri!
    Anno,disznóvágások után szoktuk ezt a menüt a friss házi májból,több féle sertés javából készíteni.
    Várom a véleményetek az ételről.
    Szép estét kívánok:Edit.

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8170 2013. 11. 23. 18:58 Válasz

    Vettem egy darab májat,csak azért,hogy ezt elkészítsem,mert kiváncsivá tesz milyen az íze ennek az ételnek.

  3. dugódani
    dugódani #8166 2013. 11. 23. 18:29 Válasz

    Ez nagyon ott van! Fogok rá időt szánni, hogy elkészítsem. Gusztusos!

  4. manócska
    manócska #7930 2013. 10. 24. 11:41 Válasz

    Tetszik a recept:) Köszönöm.

  5. Vassné Edit
    Vassné Edit #7921 2013. 10. 22. 21:06 Válasz

    Nagyon finom íze van.
    Szeretettel ajánlom.

  6. zsuzsa56
    zsuzsa56 #7900 2013. 10. 22. 08:08 Válasz

    Nagyon jó kis étel!

  7. Domján Mária
    Domján Mária #7898 2013. 10. 21. 10:58 Válasz

    Nagyon klassz recept Gratulálok

  8. Vassné Edit
    Vassné Edit #7897 2013. 10. 21. 09:43 Válasz

    Nagyon szívesen.

  9. spajzgirl
    spajzgirl #7896 2013. 10. 21. 08:56 Válasz

    Jól hangzik!!Köszönöm a receptet...

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.