Jamaicai oldalas

Jamaicai oldalas recept
Hozzávalók
•  2 kg húsos sertésoldalas
• 
•  egész fekete bors
•  babérlevél
•  1 húsleveskocka
•  6-7 gerezd fokhagyma
A páchoz:
•  8 dl ketchup
•  6 evőkanál méz
•  15 dkg konzerv ananász
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 kiskanál aprított friss rozmaring
•  1 kiskanál aprított friss origanó
•  4 gerezd fokhagyma
•  2-3 chilipaprika (félbevágva kimagozva)
•  1 kisebb vöröshagyma
•  1 evőkanál Worcester-mártás
•  1 kiskanál só

Elkészítés módja

1. Az oldalast megmossuk, lábosba tesszük, és annyi hideg vizet öntünk rá, hogy ellepje. Megsózzuk, az egész borsot, a megtisztított fokhagymát, meg 1-2 babérlevelet beledobunk, és kis lángon addig főzzük, amíg az oldalas annyira meg nem puhul, hogy a csontokat megfordíthatjuk a húsban. Ez kb. 1 órát vesz igénybe. A tűzről lehúzva főzőlevében hagyjuk kihűlni.

2. Közben elkészítjük a pácot. Ehhez a ketchupot a mézzel, az ananásszal a fűszerekkel, a zúzott fokhagymával, a chilivel, a megtisztított és reszelt vöröshagymával, a Worcester-mártással és a sóval alaposan összeturmixoljuk. Az oldalast a levéből kiemeljük, lecsöpögtetjük, és a mártásba forgatjuk, úgy, hogy az mindenhol beborítsa.

3. A pácolt oldalast olajozott tepsire fektetjük, majd előmelegített sütőbe toljuk, és közepes lánggal (180°C), időnként megforgatva addig pirítjuk-sütjük, amíg a méztől egészen sötétbarna nem lesz. Az sem baj, ha néhol feketés lesz, ugyanis ez adja jellegzetes zamatát. Készíthetjük úgy is, hogy az oldalast, miután a főzőléből kiemeltük, a csontok mellett ujjnyi vastag csíkokra vágjuk és így forgatjuk a mártásba.

4. Köretként fóliában sült burgonyát és friss salátát kínálunk hozzá.

A leírásban szereplő Jamaicai oldalas recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (oldalas) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Jamaicai oldalas recept - 1 hozzászólás

  1. Domján Mária
    Domján Mária #8521 2014. 01. 07. 14:38 Válasz

    Nagyon jó és finom recept köszönöm szépen

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több oldalas recept
Még több oldalas recept

Jamaicai oldalas recept - 1 hozzászólás

  1. Domján Mária
    Domján Mária #8521 2014. 01. 07. 14:38 Válasz

    Nagyon jó és finom recept köszönöm szépen

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.