Ízes piskótarolád

Ízes piskótarolád recept
Hozzávalók
•  6 darab tojás
•  5 evőkanál liszt
•  4 evőkanál cukor
•  1 evőkanál víz
•  sütőpor
•  sárgabarackíz (házi készítésű)

Elkészítés módja

1. A tojásokat szétválasszuk, a fehérjét 1 evőkanál cukorral habüstben robotgéppel, pici sóval keményre felverjük, majd félretesszük és a sárgáját a maradék cukorral, 1 evőkanál vízzel habosra keverjük.

2. A lisztet átszitáljuk, majd a kétféle tojáshabot összekeverjük óvatosan, a lisztet is hozzávegyítjük, amibe előzőleg a sütőport is belekeverjük.

3. Egy barna csomagolópapírt vágunk ki a sütőtepsibe és ráöntjük a masszát, kenőkéssel egyenletesen elkenjük.

4. Előmelegített sütőben 180 fokon 10 perc alatt világosra sütjük.

5. A papírt melegen lehúzzuk róla, majd megfordítjuk és visszafele feltekerjük a piskótát.

6. Ha kissé kihűlt, kitekerjük, majd baracklekvárral megkenjük és megint feltekerjük.

7. Vaníliás cukorral megszórjuk és ferdén szelve kínáljuk.

8. Frissen a legfinomabb, de úgyis elfogy időben.

Ízes piskótarolád recepthez fűződő történet, jótanács

Nagyon gyorsan lehet finomat sütni, ha van minden hozzávaló a kamránkban.

A leírásban szereplő Ízes piskótarolád recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (piskóta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Ízes piskótarolád recept - 1 hozzászólás

  1. Szabina
    Szabina #4062 2013. 04. 15. 06:52 Válasz

    Zsuzsa ezt imádom! Van aki ezt nem szereti???? Nagyon gusztusos.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Ízes piskótarolád recept - 1 hozzászólás

  1. Szabina
    Szabina #4062 2013. 04. 15. 06:52 Válasz

    Zsuzsa ezt imádom! Van aki ezt nem szereti???? Nagyon gusztusos.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.