Húsos rakott brokkoli

Húsos rakott brokkoli recept
Hozzávalók
•  10 dkg rizs
• 
•  1 közepes vöröshagyma vagy 1 kiskanál vöröshagymakrém
•  2 gerezd fokhagyma vagy 1 mokkáskanál fokhagymakrém
•  2 evőkanál olaj
•  50 dkg darált sertéshús (lehet pulykacombfilé is)
•  2 kiskanál jóféle pirospaprika
•  fél mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 kiskanál majoránna
•  1 tojás
•  1 kg brokkoli (fagyasztott is lehet)
A tetejére:
•  2 kis pohár (2x150 gramm) tejföl
•  1 tojás
•  1 csokor petrezselyem
A tál kikenéséhez:
•  vaj
•  zsemlemorzsa

Elkészítés módja

1. A rizst enyhén sózott, forrásban lévő vízben puhára főzzük, leszűrjük. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és az olajon, közepes lángon 3-4 perc alatt megfuttatjuk. Ha hagymakrémekkel főzünk, akkor azokat elég csak fél percig pirítani. A darált húst hozzáadjuk, kevergetve addig pirítjuk, amíg „morzsákra esik”, ez 10 perc; és fél kiskanál sóval, a fele pirospaprikával, a borssal meg a majoránnával fűszerezzük. Megvárjuk, amíg kihűl, azután a rizzsel és a tojással összekeverjük.

2. A brokkolit megtisztítjuk, szárát kisujjnyi vastagon fölszeleteljük, csak azt a részt kell kidobni belőle, amelyik esetleg fás. A brokkolifejet közepes rózsáira bontjuk-vágjuk. Enyhén sózott vizet forralunk, a brokkoliszárat beledobjuk, 2 percig főzzük, majd hozzáadjuk a brokkolirózsákat is, és további 6-8 perc alatt roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük, és megvárjuk amíg kihűl.

3. A tejfölt a tojással összekeverjük, megsózzuk, a maradék pirospaprikával meg a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Egy közepes tűzálló tálat kivajazunk, egy kevés morzsával behintjük, és a brokkoli felét beleterítjük. A tejfölös keverék felével meglocsoljuk, és a húsos-rizses masszát ráhalmozzuk. A brokkoli másik felével egyenletesen beborítjuk.

4. A többi tejfölös keveréket rálocsoljuk, - kerülhet rá 4-5 deka reszelt sajt is -, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 25 percig sütjük. 10-15 percnyi pihentetés után 4 nagy kockára vágjuk, így tálaljuk.

Húsos rakott brokkoli recepthez fűződő történet, jótanács

A hús kb. negyedét főtt, füstölt hússal is helyettesíthetjük.

A leírásban szereplő Húsos rakott brokkoli recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (rakott brokkoli) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Húsos rakott brokkoli recept - 6 hozzászólás

  1. admin
    admin #5947 2013. 06. 05. 20:01 Válasz

    Hölgyeim, köszönjük szépen.

  2. Pöttyös
    Pöttyös #5939 2013. 06. 05. 17:47 Válasz

    Köszönöm a receptet.Imádom a brokkolit

  3. Vassné Edit
    Vassné Edit #5905 2013. 06. 04. 21:50 Válasz

    Nagyon szeretjük,többször készítem.
    Gratulálok:Edit.

  4. manócska
    manócska #5899 2013. 06. 04. 21:40 Válasz

    Nagyon tetszik a recept:) El is mentem.

  5. admin
    admin #5891 2013. 06. 04. 19:07 Válasz

    Köszönjük az elismerést.

  6. Mesyke
    Mesyke #5890 2013. 06. 04. 19:05 Válasz

    Nagyon-nagyon jól néz ki:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Húsos rakott brokkoli recept - 6 hozzászólás

  1. admin
    admin #5947 2013. 06. 05. 20:01 Válasz

    Hölgyeim, köszönjük szépen.

  2. Pöttyös
    Pöttyös #5939 2013. 06. 05. 17:47 Válasz

    Köszönöm a receptet.Imádom a brokkolit

  3. Vassné Edit
    Vassné Edit #5905 2013. 06. 04. 21:50 Válasz

    Nagyon szeretjük,többször készítem.
    Gratulálok:Edit.

  4. manócska
    manócska #5899 2013. 06. 04. 21:40 Válasz

    Nagyon tetszik a recept:) El is mentem.

  5. admin
    admin #5891 2013. 06. 04. 19:07 Válasz

    Köszönjük az elismerést.

  6. Mesyke
    Mesyke #5890 2013. 06. 04. 19:05 Válasz

    Nagyon-nagyon jól néz ki:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.