Hideg eperkrémleves

Hideg eperkrémleves recept
Hozzávalók
•  1-1.2 liter víz
•  1 kisebb citrom héja
•  10-12 szegfűszeg
•  a szegfűszeggel azonos mennyiségű egész fahéj
•  csipetnyi só
•  kb.1 púpozott evőkanál (3 dkg) finomliszt
•  3-4 evőkanál tejföl
•  2 dl tej vagy főzőtejszín (lehet felesben is)
•  fél mokkáskanál só
•  5-6 evőkanál (10-12 dkg) kristálycukor
•  (fogyókúrázóknak és cukorbetegeknek lehet helyette folyékony édesítőszer is)
•  30 dkg eper
•  1 kisebb citrom leve
•  1 dl vörösbor
•  1 kupica konyak
a tálaláshoz:
•  30 dkg eper
•  jó 1 evőkanál kristálycukor
•  2 dl habtejszínből vert hab
a díszítéshez:
•  mentalevél vagy citromfű

Elkészítés módja

1. A vizet fölforraljuk. A citromot alaposan megmossuk, sárga héját vékonyan, a fehér bundája nélkül levágjuk, földaraboljuk, és egy teatojásba rakjuk a szegfűszeggel meg a több darabra tördelt fahéjjal együtt. A teatojást a vízbe tesszük, amit csipetnyit megsózunk, és 5 percig főzzük, hogy a fűszerek íze, aromája minél jobban kioldódhasson. Ezután kiemeljük a vízből.

2. A lisztet a tejföllel és a tejjel simára keverjük. Egy keveset a forró fűszeres léből belemerünk, simára keverjük, majd így öntjük a többi léhez. Kevergetve forraljuk 1-2 percig, majd enyhén sózzuk, a cukorral (édesítőszerrel) édesítjük.

3. Az epret megmossuk, lecsumázzuk, a levesalapba rakjuk. Kis lángon 5 percig főzzük, a tűzről levéve merülőmixerrel pürésítjük, a citrom kifacsart levével, a borral és a konyakkal pikánsra ízesítjük, majd átszűrjük. Közben a leves betétjéül szolgáló epret megmossuk, lecsumázzuk, és vékony cikkekre vágva tálba rakjuk, a cukorral összeforgatjuk, de kerülhet rá citromlé és konyak is.

4. A levest jól behűtve levesescsészékbe merjük, a cukrozott epret (amin időközben szépen elolvadt a cukor) belerakjuk, végül tejszínhabbal „megkoronázzuk”. Díszítésképpen citrom- vagy mentalevelet tehetünk a tetejére.

A leírásban szereplő Hideg eperkrémleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, eperkrémleves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.