Házi kenyér

Házi kenyér recept
Hozzávalók
•  50 dkg kenyérliszt
•  3 dl langyos víz
•  2 dkg élesztő
•  2 kávéskanál só
•  1 evőkanál olaj
•  csipet cukor

Elkészítés módja

1. Felfuttatjuk az élesztőt egy csipet cukorral fél dl vízzel.

2. Minden hozzávalót összegyúrunk és jó 20 percen keresztül dagasztjuk, majd letakarva kb. 50 percre meleg helyre tesszük.

3. Ha már jó duplájára megkelt a tészta jól meggyúrjuk, cipót formálunk belőle és ismét letakarva meleg helyen kelesztjük ismét, míg meg nem duplázza a méretét.

4. Ezután a kenyér tetejét éles késsel 3-4 helyen megvágjuk és megkenjük vízzel.

5. Egy hőálló edénybe vizet öntünk és betesszük a sütőbe és ebbe a gőzösített, előmelegített sütőben sütjük a kenyeret először 10 percig 220 fokon, majd 50 percig 175 fokon.

A leírásban szereplő Házi kenyér recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (kenyér, házi kenyér) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Házi kenyér recept - 4 hozzászólás

  1. KisPipi
    KisPipi #7879 2013. 10. 20. 10:54 Válasz

    Igen, tökmagot szórtam rá, de lehet bármit ízlés szerint.

  2. KisPipi
    KisPipi #7878 2013. 10. 20. 10:53 Válasz

    Nagyon szépen köszönöm Manócska :)

  3. spajzgirl
    spajzgirl #7863 2013. 10. 18. 08:14 Válasz

    A teteje tökmaggal van beszórva?

  4. manócska
    manócska #7855 2013. 10. 17. 21:47 Válasz

    Nagyon szuperül néz ki:)) Igazán ügyes vagy!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.