Haltekerccsel töltött lazac

Haltekerccsel töltött lazac recept
Hozzávalók
•  15 dkg bőr és szálka nélküli tengeri halfilé (fagyasztott is lehet)
• 
•  őrölt fehér bors
•  citrom
•  4 nagy parajlevél
•  2-3 vékony szelet füstölt lazac
•  60 dkg bőr nélküli lazacfilé
•  5 dkg vaj
•  4 evőkanál olaj

Elkészítés módja

1. A tengeri halat fölaprítjuk, majd merülőmixerrel vagy gyorsvágó géppel pépesre keverjük. Csipetnyit sózzuk, borsozzuk, pár csepp citromlével ízesítjük, majd egy megnedvesített alufólia lapra vagy folpackra halmozzuk. Megnedvesített késsel vékony, olyan hosszúságú téglalapra simítjuk el, mint amilyen hosszú a lazacfilé.

2. A parajt alaposan megmossuk, szárukat lecsipkedjük és a leveleket leforrázzuk. Ezután jeges vízbe mártjuk, jól lehűtjük, lecsöpögtetjük, és a halas masszára fektetjük. Erre rakjuk a füstölt lazacot, majd a fólia segítségével szorosan fölcsavarjuk.

3. Enyhén sós, egy kevés citrommal ízesített vízben főzzük 6-8 percig, majd lecsöpögtetjük, végül a mélyhűtőbe dugjuk, hogy egy kicsit megdermedjen.

4. A lazacfilét 4 szeletre vágjuk, majd gerincük felé eső vastagabb részüket középen kiskéssel felszúrjuk. A halrudat 4 részre vágjuk, a felszúrt lazacokba töltjük. Az így előkészített halat enyhén megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés citromlével meglocsoljuk.

5. A vajat az olajjal együtt egy nagy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a töltött lazacot rárakjuk, oldalanként 3-4 percig sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy csak egy kevés zsiradékkal kenjük körbe a halakat, amiket azután grillrácsra fektetve sütünk meg. Vajon párolt zöldségekkel vagy sok-sok salátával tálaljuk.

A leírásban szereplő Haltekerccsel töltött lazac recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (lazac recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.