Halfilé magokban pirítva, salátával

Halfilé magokban pirítva,  salátával recept
Hozzávalók
•  60 dkg bőr- és szálkamentes tengeri halfilé (fagyasztott is jó)
•  fél kiskanál só
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  4 evőkanál finomliszt
•  3 tojás
•  0.5 dl tejföl vagy tej
•  20 dkg hántolt tökmag hántolt napraforgó lenmag és szezámmag vegyesen
•  6 evőkanál olaj a sütéshez
a salátához:
•  1 csomag (20 dkg) készen kapható levelessaláta-keverék
•  1 kisebb kígyóuborka
•  4 kicsi de kemény paradicsom
•  2-3 húsos paprika (nem csípős)
•  1 csokor petrezselyem.
•  fél kiskanál só
•  fél mokkáskanál őrölt fekete bors
•  4 evőkanál almaecet vagy frissen facsart citromlé
•  4 evőkanál olaj (olíva is lehet)

Elkészítés módja

1. A főfogáshoz először a salátát készítjük el. A levelessaláta-keveréket egy tálba szórjuk. A többi zöldséget megtisztítjuk, kockákra vágjuk, az előzőekhez adjuk. A fölaprított petrezselyemmel megszórjuk. A sót és a borsot az ecetben elkeverjük, majd az olajat is beledolgozzuk. A salátára öntjük, összeforgatjuk, tálalásig betesszük a hűtőszekrénybe.

2. A halat kissé lapjában 4 nagy vagy 8 kisebb szeletre vágjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. Először a lisztbe, majd a tejföllel elhabart tojásba, végül a magkeverékbe forgatjuk. Az utóbbiba jól bele is nyomkodjuk, nehogy sütéskor leessen a halról.

3. Egy széles serpenyőben az olajat megforrósítjuk, majd a halat oldalanként 2,5-3 perc alatt megsütjük benne. Ha az olaj hideg, a hal elázik, a magok pedig leesnek róla. Ha túl forró, akkor viszont megég, nem sül át. Pontosan e két állapot között kell tehát a halat sütni, vagyis közepesen forró olajban. Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy néhány szem magot az olajba szórunk, és ha sülni kezd, akkor jó. Ha kész, konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Tálaláskor a salátát melléhalmozzuk.

Halfilé magokban pirítva, salátával recepthez fűződő történet, jótanács

Tengeri hal helyett másfélével is készíthetjük, legjobbak hozzá a szálkamentes filék, például a harcsa, az afrikai harcsa, a fogas.

A leírásban szereplő Halfilé magokban pirítva, salátával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.