Halászlé halászosan

Halászlé halászosan recept
Hozzávalók
•  egy kb. 1 kg-os ponty
•  1-2 törpeharcsa és keszeg
• 
•  2 fej vöröshagyma
•  1 púpozott evőkanál jóféle pirospaprika
•  1 cseresznyepaprika vagy fél kiskanál Erős Pista (lehet csípős Piros Arany is)

Elkészítés módja

1. Az első halászlevet a lakóhelyüktől távol lévő halászok főzték ott, ahol sem idő, sem felszerelés nem volt bonyolult konyhai műveletekre. Egyébiránt nyelvészek szerint a hallé lenne a helyes elnevezés, mert nem a halász levét esszük, hanem a halét. Akárhogy is, íme az alaprecept.

2. Az összes halat megtisztítjuk, kizsigereljük. A ponty törzsét, miután fejét és farkát lecsaptuk, jó ujjnyi vastagon fölszeleteljük és sóval bedörzsöljük. 1 kiló halhúsra kb. 1 csapott evőkanál sót lehet számolni.

3. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és egy bogrács aljára szórjuk. Erre kerül a ponty feje (természetesen a méregfoga nélkül) és farka, valamint az összes apróhal. Most a besózott értékesebb húsú pontypatkók következnek. A pirospaprikával megszórjuk, a cseresznyepaprikát rádobjuk vagy az Erős Pistát hozzáadjuk, majd annyi vizet öntünk rá, amennyi a halszeleteket két-három ujjnyira ellepi.

4. Erős tűz fölött fölforraljuk, kezdésképpen 1 kiskanálnyi sót szórunk bele, majd közepesen erős tűz fölött, úgy, hogy leve közepesen erősen forrjon, 35-40 percig főzzük. Ha volt a pontynak teje vagy ikrája, azt az utolsó 10 percben tegyük bele. Megkóstoljuk, utánasózzuk, ha a színét nem érezzük elég piroslónak, még pirospaprikát is szórunk bele.

Halászlé halászosan recepthez fűződő történet, jótanács

A halászlé íze csemege Piros Arannyal, csemege vagy csípős gulyáskrémmel még jobban megbolondítható.

A leírásban szereplő Halászlé halászosan recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (halászlé) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.