Grillázs szelet

Grillázs szelet recept
Hozzávalók
•  1 csomag ostyalap
•  4 tojás
•  6 dkg cukor
•  10 dkg liszt
•  2 dkg kakaópor
A grillázskrémhez:
•  30 dkg cukor
•  20 dkg darált dió
•  25 dkg margarin
•  10 dkg porcukor
•  ízlés szerint rum

Elkészítés módja

1. Készítsünk a tojásból, a lisztből, a kakaóból és a cukorból klasszikus módon kakaós piskótát.

2. Öntsük papírral fedett tepsibe és akkora lapot kenjünk belőle, amekkora az ostyalapok mérete.

3. 180 fokos sütőben süssük 10-15 percig, majd hagyjuk kihűlni.

4. A grillázshoz a cukrot egy serpenyőben olvasszuk meg, keverjük hozzá a darált diót, hagyjuk még fél percig a lángon (kevergessük!), majd öntsük ki egy sütőpapírra, tegyünk rá egy másik sütőpapírt és nyújtófával nyújtsuk ki olyan laposra, amennyire tudjuk.

5. Hagyjuk teljesen kihűlni, aztán késes aprítógéppel, nyújtófával vagy mozsárral törjük teljesen apróra.

6. A margarint a porcukorral és a rummal habosítsuk ki, és adjuk hozzá az apróra tört grillázst.

7. A piskótára kenjünk egy adag krémet, erre helyezzük az ostyalapot, majd így rétegezzük tovább, míg el nem fogynak a hozzávalók.

8. Hűtőben dermesszük, majd szeleteljük.

A leírásban szereplő Grillázs szelet recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (grillázs) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Grillázs szelet recept - 1 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #839 2013. 02. 26. 21:32 Válasz

    Nagyon szeretem a grillázst, főleg amikor egyben van. Biztosan így is finom. A torta a kedvencem.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Grillázs szelet recept - 1 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #839 2013. 02. 26. 21:32 Válasz

    Nagyon szeretem a grillázst, főleg amikor egyben van. Biztosan így is finom. A torta a kedvencem.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.