Göngyölthús

Göngyölthús recept
Hozzávalók
•  1 kg sertéskaraj
•  1 evőkanál sertés fűszerkeverék
A töltelékhez:
•  2 db tojás
•  kevés só
•  bors
•  1 csokor aprított petrezselyemzöld
•  3 db rozskeverékes zsemle
•  1 db hagyma
•  olaj
•  fogvájó

Elkészítés módja

1. A karajszeleteket kiklopfoljuk és kicsit besózzuk, félretesszük.

2. Addig a töltelékhez a hagymát kockázzuk fel és kevés olajon dinszteljük meg, az áztatott zsemlyéket csavarjuk ki és tegyük a hagymához, jól keverjük össze, sózzuk, borsozzuk, majd a tojásokat üssük bele és megint jól keverjük el, addig míg össze nem áll.

3. Ezután levesszük a tűzről, és ha kihűlt, vízes kézzel mindegyik hús közepére halmozunk belőle, elkenjük és feltekerjük.

4. Fogpiszkálóval megtűzzük.

5. Teflon tepsibe rakjuk sorba, sertés fűszerrel megszórjuk mindegyik oldalát, de előtte olívaolajat öntünk és így rakjuk bele sorba, a hústekercseket.

6. Kevés vizet öntünk alá.

7. Fóliával letakarjuk és 180 fokon alsó-felső sütés 40 percig sütjük.

8. Ha kész levesszük a fóliát és kicsit rágrillezünk, hogy legyen színe, de ne szárítsuk ki a húst.

9. Letakarva tegyük félre 20 percre, azután tálaljuk burgonyapürével és savanyúsággal.

Göngyölthús recepthez fűződő történet, jótanács

Nagyon sokszor készítem el, mivel szeretjük.

A leírásban szereplő Göngyölthús recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (göngyölt hús) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Göngyölthús recept - 2 hozzászólás

  1. karperec
    karperec #3065 2013. 04. 02. 08:08 Válasz

    Göngyölt husi minden változatát kedvelem, ez is tetszik!

  2. manócska
    manócska #3059 2013. 04. 01. 22:24 Válasz

    Jó ötlet ezzel a töltelékkel.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Göngyölthús recept - 2 hozzászólás

  1. karperec
    karperec #3065 2013. 04. 02. 08:08 Válasz

    Göngyölt husi minden változatát kedvelem, ez is tetszik!

  2. manócska
    manócska #3059 2013. 04. 01. 22:24 Válasz

    Jó ötlet ezzel a töltelékkel.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.