Fűszeres édesburgonya-hasábok joghurt dippel

Fűszeres édesburgonya-hasábok joghurt dippel recept
Hozzávalók
•  2 nagy édesburgonya hámozva hasábokra vágva
•  2 evőkanál olaj vagy kókuszolaj
•  1 kávéskanál curry
•  1 kávéskanál fahéj
•  1 kávéskanál kömény
• 
•  1 kávéskanál garam massala (el is hagyható)
•  1 kávéskanál édes paprika
•  1 kávéskanál édes paprika
A diphez:
•  1 natúr görög joghurt
•  1-2 gerezd fokhagyma lereszelve-kipréselve
•  1 kávéskanál fehérborecet vagy balzsamecet
•  1 evőkanál majonéz
• 
•  bors

Elkészítés módja

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tisztítsuk meg és vágjuk nagyobb hasábokra az édesburgonyát, ezután tegyük vízbe és hagyjuk állni 45 percet. Ez a legfontosabb lépés, mert csak így lesz a burgonyánk ropogós.

2. Amikor letelt az idő, terítsük szét a burgonyahasábokat egy konyhai papírtörlőn, egyúttal próbáljuk meg alaposan leitatni róluk a vizet. Ezután készítsük el a köménymagos, currys, pirospaprikás fűszerkeveréket (én egy mozsárban dolgoztam össze). Tegyük a hasábokat egy mély tálba, kanalazzuk rá a 2 evőkanál olajat, majd szórjuk meg bőven a fűszerkeverékkel és a kezünkkel ”dobáljuk át” még egyszer a burgonyát, hogy az olaj meg a fűszerek jól összekeveredjenek.

3. Rendezzük el egy zsírpapírral kibélelt tepsin a burgonyát, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, majd süssük 30 percig, úgy, hogy félidőben fordítsuk át őket a másik oldalukra. Ha igazán ropogósan szeretjük a burgonyát, akkor a 30 perc után még hagyjuk max. 2 percig a sütőben!

4. Közben készítsük el a mártogatót, az 1 db natúr görög joghurtból, 1-2 gerezd fokhagyma (lereszelve-kipréselve), 1 kiskanál fehérborecet vagy balzsamecet, 1 evőkanál majonéz, só, bors hozzáadásával. Keverjünk mindent jól össze és már mártogathatjuk is a fűszeres-ropogós édesburgonya hasábokat a joghurt öntetünkbe.

Jó étvágyat!

Fűszeres édesburgonya-hasábok joghurt dippel recepthez fűződő történet, jótanács

Igazi novemberi napokra való finomságot készítettem a múlt héten. Talán azért, mert a naptárra nézve eszembe jutott, hogy amikor 2001-ben San Franciscóban éltem, novemberben a Hálaadás napját édesburgonya tortával, és pürével ünnepelték az amerikaiak mindenfele. Ezt a receptet azonban nem Friscóból hoztam magammal, hanem tulajdonképpen az agyamból pattant ki, és még annyira friss, hogy első ízben próbáltam ki a múlt héten. Garantáltan más ízesítésű-technikájú édesburgonya recept lett, mint, amikkel eddig találkoztam, mert ez egy sütőben sült, kevés olívaolaj hozzáadásával, joghurt mártogatóssal fogyasztható finomság lett. Van aki balzsamecettel locsolja meg a sült burgonyákat, én viszont a görög joghurt mellett döntöttem. És mondhatom kitűnő választás volt, mert olyan istenien egészítették ki egymást, mint Vladimir és Esztragon a Godotra várva című színdarabban, tehát higgyék el, hogy az édes burgonyát és a joghurtot még az isten is egymásnak teremtette.

A leírásban szereplő Fűszeres édesburgonya-hasábok joghurt dippel recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Fűszeres édesburgonya-hasábok joghurt dippel recept - 8 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #8230 2013. 11. 26. 08:25 Válasz

    oki-doki vettem..

  2. t.variam
    t.variam #8228 2013. 11. 25. 21:27 Válasz

    ez+gmail

  3. spajzgirl
    spajzgirl #8225 2013. 11. 25. 19:11 Válasz

    Az angolt is (csak a magyart otthon!) írd meg a mail címedet és akkor chattelhetünk....kedvünkre

  4. t.variam
    t.variam #8216 2013. 11. 25. 16:45 Válasz

    Utóbbit külföldön?

  5. spajzgirl
    spajzgirl #8208 2013. 11. 25. 10:54 Válasz

    ÉN IS!!!! Buli...meg média telecommunication and social science...

  6. t.variam
    t.variam #8207 2013. 11. 25. 10:35 Válasz

    Angol-magyar.

  7. spajzgirl
    spajzgirl #8203 2013. 11. 24. 19:58 Válasz

    Akkor abbszolút a tiéd! Csak nem angol szakon végeztél?

  8. t.variam
    t.variam #8201 2013. 11. 24. 18:30 Válasz

    Lehet, hogy ez az én fogásom, mert S. Beckett volt a diploma dolgozatom témája. No, persze, Godot-val, Vladimirrel, Estragonnal és másokkal. Szóval, mindez megvolt, de édesburgonyát még sohasem ettem.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.