Francia macaron háromféle töltelékkel

Francia macaron háromféle töltelékkel recept
Hozzávalók
30 darab macaronhoz:
•  2 tojásfehérje
•  1 csipet só
•  150 g porcukor
•  120 g nagyon finomra őrölt mandula
•  10 csepp ételszínezék
Az epres töltelékhez:
•  120 g olvasztott vaj
•  20 g porcukor
•  80 g eperízű zselatin
A pisztáciakrémhez:
•  50 g őrölt pisztácia
•  150 g marcipánmassza
•  5 evőkanál Amaretto
A mogyorókrémhez:
•  120 g mogyoróvaj
•  porcukor

Elkészítés módja

1. Verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá a só hozzáadásával.

2. Adjuk hozzá a porcukrot és a mandulát, majd villával, vagy a botmixerrel addig keverjük, amíg homogén masszát kapunk.

3. Osszuk szét a tésztát két részre és adjuk hozzá a 7-10 csepp kívánt színű ételszínezéket (aszerint csöpögtetünk többet, hogy milyen erős színűre szeretnénk).

4. A masszát egy krémnyomóba töltjük és a tepsire helyezett zsírpapírra kb. 3 cm átmérőjű köröket nyomunk.

5. Egy órát állni hagyjuk.

6. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és mindössze 6-8 percig sütjük.

7. A sütőben hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a töltelékeket, majd összeragasztjuk a macaronokat.

Francia macaron háromféle töltelékkel recepthez fűződő történet, jótanács

A macaron francia méregdrága aprósütemény. Pár éve kapták fel, gyönyörű színekben lehet gyártani.

A leírásban szereplő Francia macaron háromféle töltelékkel recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (macaron recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Francia macaron háromféle töltelékkel recept - 12 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #4844 2013. 05. 03. 15:18 Válasz

    Vagy a másik véglet..a mai hipszterek legszivesebben saját maguk termesztenék a zöldséget-gyümölcsöt, a sört otthon főznék stb, nyugaton egyre több a reform-biobolt...bár a biotermékeknek is megvannak a veszélyei, rengeteg permetezés nélküli növény tartalmaz toxikus gombát, amelyek erősen rákkeltő hatásúak..szóval mi a teendő? Ránk bízzák, de a biotermékek jóval drágábbak, mint a nem biosak...

  2. cherryka
    cherryka #4746 2013. 04. 30. 18:50 Válasz

    Igen, sajnos manapság olyan korban élünk, amikor minden irányból "csalás és ámítás" áldozatai vagyunk. Olyannyira hozzászoktunk a mesterséges aromákhoz, színezékekhez, ízfokozókhoz, hogy a természetes változataik már-már "színtelennek, ízetlennek" tűnnek. :( Egy reklámszlogen jut eszembe: "a látszat csal, a szomjad sosem..." [majd elhangzik a termék neve]

  3. spajzgirl
    spajzgirl #4734 2013. 04. 30. 08:47 Válasz

    igen sajnos egyszer csináltam egy red velvet cupcake-t az interneten gyönyörű bordó színű volt, nos az enyém a csak céklalétől egyáltalán nem lett olyan...mert valószínüleg ők sem csak azt használtak hozzá.
    Meg kipróbáltam áfonyával egy szufflét de az sem lett olyan gyönyörű lilás kék...a bodzabogyó jobban megadta az effektust...ez kb ugyanolyan szemfényvesztés, mint a fogyókúrás reklámok, majd kiderül, hogy plasztikai sebészettel, zsírleszívással néz ki úgy ahogy kinéz, mert a csak sportolással sohasem lett volna olyan kockahasa

  4. Ágica
    Ágica #4733 2013. 04. 30. 08:26 Válasz

    Nagyon jól néznek ki! :)

  5. cherryka
    cherryka #4729 2013. 04. 29. 23:15 Válasz

    Igen-igen, ahogy írod, én is ilyesmiket használok. A céklát és a répalevet is már sikeresen alkalmaztam, a matcha-t egyelőre "csak" az ára miatt nem (bár nálunk nem is olyan könnyen hozzáférhető, de rendelésre hoznának a bioboltba). Mondjuk amitől egy kicsit tartok, az az, hogy pl. a céklalé azért nem olyan koncentrált, mint egy ételfesték, és intenzívebb árnyalathoz több kéne belőle. Viszont a megfelelő állag miatt meg nem célszerű túl sok folyadékot adni hozzá... Na de majd kitalálok valami kompromisszumos megoldást. :)

  6. spajzgirl
    spajzgirl #4728 2013. 04. 29. 22:56 Válasz

    Ilyen pl a cékla, a cupcake-ket is azzal szoktam színezni..mertha lehet mellőzöm a mérgező anyagokat..
    aztán ugye főkedvenc a green tea por amitöl gyönyörű zöld színt kap a sütemény stb...
    Én csak tintahalas spagettit ettem az olaszok nagy kedvence...de tintahalízű macaront még nem kóstoltam, olyan Harry Potteresen hangzik...

  7. zsuzsa56
    zsuzsa56 #4727 2013. 04. 29. 22:31 Válasz

    Én már találkoztam feketével is,amit tintahaltintával festettek meg.Vajon milyen lehet az íze!Szerintem érdekes ez a mai cukrászat.

  8. cherryka
    cherryka #4725 2013. 04. 29. 22:26 Válasz

    Bár hidegen hagynak a divatirányzatok - a konyhában is -, nekem is feltűnt, hogy mekkora boom-ja van mostanság a macaronnak. Nagyjából sejtettem ránézésre meg recept alapján, hogy milyen édesség lehet, de csak nemrég volt szerencsém megkóstolni. Tényleg finom volt!
    Azonban ez a nyalánkság is azok közé az édességek közé tartozik, amivel sok "játszás" van, aztán az eredmény meg hipp-hopp, pár szempillantás alatt eltüntethető. :D Mondjuk én úgy vagyok vele, hogy a szivárvány minden színének erőteljes árnyalatában pompázó sütiktől kissé ódzkodom, mert akaratlanul is az ugrik be, hogy egy merő ételfesték van benne. De ennek ellenére tervben van, hogy a (közel)jövőben kipróbálom, valamilyen szolidabb árnyalatokban, természetes adalékanyagokkal színezve.

  9. spajzgirl
    spajzgirl #4718 2013. 04. 29. 20:25 Válasz

    Tavaly belekezdtem egy online cateringbe és akkor gyártottam ezeket a macaronokat...
    2012 nyarán megkóstoltam az eredeti macaront Franciaországban (a Cote D'Azurnál), egy óriási epres macaront, de akkora csalódás volt, mert nem krémmel volt megtöltve, hanem eperzselével és rugós volt az egész....igaz nem cukrászdában vettem, hanem egy élelmiszerbolt pékségében..
    ezért részesítem előnyben a vajas krémes töltelékeket...

  10. karperec
    karperec #4703 2013. 04. 29. 19:25 Válasz

    Nemrég kóstoltam meg, nagyon eteti magát! Gyakorlatilag ahogy beveszi az ember a szájába, már el is tűnik, és már nyúl a következőért...

  11. Szabina
    Szabina #4697 2013. 04. 29. 18:30 Válasz

    Nagyon szép!!!

  12. zsuzsa56
    zsuzsa56 #4687 2013. 04. 29. 17:30 Válasz

    Ezeket itt te készítetted?Mert csodaszépek!Én még nem csináltam,mert valahogy nem érzek elég tehetséget magamban,hogy eltudjam készíteni.Azt hallottam macerás.Hasonló olasz sütit sütöttem mandulaliszttel,de az könnyű volt.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.