Fodros kelleves

Fodros kelleves recept
Hozzávalók
•  1 nagyobb vöröshagyma
•  25 dkg fodros kellevél
•  3 közepes burgonya
•  4 közepes sárgarépa
•  1 babkonzerv
•  1 teáskanál só
•  1-2 levél bazsalikom
•  1 nagy gerezd fokhagyma
•  1 l csirkealaplé
•  2 evőkanál olívaolaj vagy napraforgóolaj

Elkészítés módja

1. Először előkészítem az alapanyagokat: megtisztítom a zöldségeket, majd felvágom őket. A hagymát és fokhagymát apróra, a burgonyát kockákra, a sárgarépát vékony szeletekre. A kemény száruktól megfosztott fodros kelleveleket megmosom, amit ugyan készen kapható, de mégis tisztítani kell.

2. Ezután az aprított hagymát üvegesre párolom, majd a sárgarépát és a burgonyát is hozzáadva egy kis vízzel, fedő alatt még 10 percig főzöm, és időnként kavargatom, nehogy odakapjon.

3. Időközben megfonnyasztom kissé a fodros kelt egy nagy serpenyőben, majd kb. 2 dl vizet alátöltve, fedő alatt 5-7 percet párolom, míg majdnem teljesen meg nem puhul.

4. A többi zöldséget 10 perc főzés után felöntöm a húslével, és további 15 percig főzöm, majd hozzáadom a fodrost kelt, a fokhagymát és a vörös babot, és az egészet még öt percig főzöm.

5. Megszórom vágott bazsalikommal, és kevés őrölt borsot szórok rá.

6. Frissen reszelt parmezánnal ízesítve tálalom.

Fodros kelleves recepthez fűződő történet, jótanács

Portugál, Spanyol, vagy inkább Olasz. Ki tudja, már annyira minestrone leves, csak másképpen. Kicsit innen, kicsit onnan van ellopva, végül egy olyan tartalmasan ízletes zöldséglevest kapunk, ami ilyenkor tavasszal aktuális lehet.

A leírásban szereplő Fodros kelleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.