Fehér csokoládés-meggyes mousse

Fehér csokoládés-meggyes mousse recept
Hozzávalók
A csokoládés krémhez:
•  10 dkg fehér csokoládé
•  2 db tojássárgája
•  3 evőkanál porcukor
•  1 teáskanál vanília aroma
•  2 dl növényi habtejszín
•  10 g zselatin por
•  1.5 dl tej
A meggyzseléhez:
•  50 dkg meggy
•  cukor (ízlés szerint)
•  2 csomag vaníliás cukor
•  őrölt fahéj
•  reszelt citromhéj
•  1 evőkanál étkezési keményítő
•  2.5 dl víz

Elkészítés módja

1. A tojások sárgáit keverjük habosra a vaníliaaromával, a tej felével és a porcukorral. Ezután gőzfürdő fölött, kézi habverővel keverjük addig, hogy kissé besűrűsödjön. Ezután vegyük le és hagyjuk hűlni.

2. A fehér csokoládét tördeljük bele egy tálba, majd öntsük hozzá a maradék tejet és szintén gőzfürdő fölött kevergetve, olvasszuk fel egészen. Ezután vegyük le, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a zselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik. A tojásos masszához ezután kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládés-zselatinos keveréket.

3. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd apránként, szintén kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládés krémhez. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen a krém.

4. A meggyet magozzuk ki, majd tegyük bele egy serpenyőbe és öntsünk rá 2 dl vizet. Ezután ízlés szerint adjunk hozzá cukrot, vaníliás cukrot, őrölt fahajat és reszelt citromhéjat. Főzzük pár percig, de vigyázzunk nehogy a meggy szétfőjön.

5. A keményítőt keverjük simára a maradék vízzel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a meggyhez. Ezután állandó keverés mellett, főzzük pár percig, hogy kellően besűrűsödjön. Végül hagyjuk teljesen kihűlni.

6. A lehűtött krémet vegyük ki a hűtőből, majd a meggyzselével felváltva kanalazzuk bele a poharakba. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön és az ízek jól összeérjenek. A lehűtött pohárkrémet közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd rögtön kínáljuk.

A leírásban szereplő Fehér csokoládés-meggyes mousse recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Fehér csokoládés-meggyes mousse recept - 7 hozzászólás

  1. Eperjesiné
    Eperjesiné #6733 2013. 07. 20. 18:13 Válasz

    Gyönyörű,és biztosan nagyon finom is! Gratulálok kgizus!

  2. kgizus
    kgizus #6684 2013. 07. 15. 21:16 Válasz

    Manócska! Nagyon köszönöm!!

  3. kgizus
    kgizus #6683 2013. 07. 15. 21:16 Válasz

    Karperec, csak nyugodtan!! Váljék egészségedre. :)

  4. kgizus
    kgizus #6682 2013. 07. 15. 21:14 Válasz

    t.variam! Nagyon jó ötlet, biztosan finom fagyi lesz belőle. Igaz én fagyit nem szoktam csinálni, de egy próbát megérne. :)

  5. manócska
    manócska #6666 2013. 07. 14. 19:59 Válasz

    Nagyon gusztusos!

  6. karperec
    karperec #6659 2013. 07. 14. 19:08 Válasz

    Mind a három pohárral betermelném... :)

  7. t.variam
    t.variam #6655 2013. 07. 14. 18:09 Válasz

    NAGYON jó, lehet hogy fagyit is csinálok belőle.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.