Egyiptomi paradicsomsaláta

Egyiptomi paradicsomsaláta recept
Hozzávalók
•  1 db mogyoróhagyma
•  1 gerezd fokhagyma
•  4 evőkanál olívaolaj
•  só bors
•  5 db közepes méretű paradicsom
•  egy jó csavarintásnyi citromlé
•  1 marék frissen aprított turbolya
•  ennek hiányában lehet metélőhagyma

Elkészítés módja

1. Vágjuk a mogyoróhagymát és a fokhagymát olyan finomra, amennyire csak emberileg lehetséges – robotgéppel teljesen péppé is dolgozhatjuk –, majd tegyük egy kisebb tálba, öntsük rá az olajat, szórjuk meg sóval, csavarintsunk rá egy kis borsot és hagyjuk érni, amíg a paradicsomot megblansírozzuk.

2. Ehhez tegyük a paradicsomokat egy nagyobb tálba, öntsük fel forrásban lévő vízzel, hagyjuk ázni úgy öt percig, majd borítsuk egy szűrőbe és tartsuk rövid időre a hideg vizes csap alá. Ezután már egy éles késsel könnyedén lehúzhatjuk a héját.

3. A meztelen paradicsomokat szeleteljük tetszőleges szélességűre, vagy kockára. Öntsük rá az öntetet és lazán keverjük össze. A kész salátát érdemes pár óráig érni hagyni. Igaz, így kissé leveses lesz, de az ízek csodálatosan átjárják a paradicsom húsát.

4. Mindenképpen forgassuk át, csavarjunk rá egy kis citromlevet, majd szórjuk meg sóval és egy evőkanál frissen aprított turbolyával.

Persze tetszés szerint használhatunk más fűszert, pl. aprított metélőhagymát (Ezzel készítettem.) Csupán egy szabály van: a salátát mindenképpen szobahőmérsékletüen kell felszolgálni. Ha az utolsó pillanatig a hűtőszekrényben marad, oda minden munkánk!

A leírásban szereplő Egyiptomi paradicsomsaláta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, paradicsom saláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.