Égetett (forrázott) tésztafánk alaprecept

Égetett (forrázott)  tésztafánk alaprecept recept
Hozzávalók
•  2 dl víz
•  1 mokkáskanál só
•  20 dkg zsír vagy vaj
•  20 dkg finomliszt
•  6 tojás
a tepsi kikenéséhez:
•  2 dkg zsír vagy vaj

Elkészítés módja

1. A tésztához a vizet egy lábasba öntjük. Megsózzuk, fölforraljuk, majd belerakjuk a zsírt vagy vajat, és addig forraljuk tovább, míg ez is elolvad benne. Ekkor kisebb lángra állítjuk, a lisztet beleszórjuk, és kevergetve addig főzzük, amíg teljesen sima lesz, és elválik az edény falától. Ez kb. 2 perc. A tűzről lehúzzuk, majd azonnal egyesével beledolgozzuk a tojásokat. A legjobb, ha elektromos habverővel mindegyikkel jól elkeverjük.

2. Egy alacsony peremű tepsit vagy sütőlapot enyhén kizsírozunk (vajazunk) vagy sütőpapírral kibélelünk. A tojásos masszát csillagcsővel (lehet persze sima csővel is) ellátott habzsákba töltjük, és a tepsire pingponglabda nagyságú halmokat vagy nagyobb papapiskótára hasonlító formákat nyomunk belőle. Ebből a mennyiségből 20 átlagos méretű fánk lesz. Ezeket vizes kézzel megspricceljük, pontosan azzal a mozdulattal, mint ahogyan kézmosás után lerázzuk kezünkről a vizet.

3. Előmelegített sütőben, nagy lánggal (230 ºC; légkeveréses sütőben 210 ºC) 5 percig sütjük. Ekkor a lángot mintegy 20 ºC-kal mérsékeljük, és a fánkokat így sütjük további 15 percig anélkül, hogy közben a sütő ajtaját kinyitnánk. Ezután a sütőt elzárjuk, ajtaját résnyire kinyitjuk — például egy fakanállal kitámasztjuk —, és így szárítjuk a fánkokat további 15-20 percig. Ezután már kivehetjük a sütőből, had hűljenek ki.

4. Amikor kihűltek, recés késsel a felső harmadukat levágjuk, ezek lesznek a kalapok, s már tölthetjük is.

A leírásban szereplő Égetett (forrázott) tésztafánk alaprecept recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (fánk receptek, fánk recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több fánk recept
Még több fánk recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.