Diós karamellszelet

Diós karamellszelet recept
Hozzávalók
•  35 dkg vaj
•  10 dkg cukor
•  27.5 dkg liszt
•  1 evőkanál holland kakaó
A krémhez:
•  4 dl édes kondenzált tej
•  4 dkg méz
•  4-5 evőkanál dió
•  22 dkg fekete fondant csokoládé
•  3 kávéskanál instant kávépor 1 kiskanál forralt vízben feloldva

Elkészítés módja

1. 22.5 dkg vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet és tésztát gyúrunk belőle. A masszát egyenletesen egy zsírpapírral kibélelt tepsire kenjük (21×21), majd 160 fokon 25 perc alatt aranybarnára sütjük. Amikor kész kivesszük a sütőből.

2. A maradék vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a kondenzált tejet és a mézet, majd 30 percig mérsékelt lángon karamellizáljuk (lehet pár szemcse tengeri sóval is ízesíteni). Beledobjuk a durvára vágott diót is. Amikor kész a karamellkrém, rákenjük egyenletesen a tortalapra és hagyjuk hogy rádermedjen.

3. Közben egy edénybe tesszük a feltördelt fondant csokit, a kávét és egy másik lábosba helyezve, vízgőz fölött megolvasztjuk. Az olvadt csokit ráöntjük a karamellkrém tetejére és egy spatulával egyenletesen elkenjük rajta, vagy nem vonjuk be a tortát a csokival, csak rácsorgatjuk.

4. Amikor kész, a süteményt 3 órára a hűtőbe tesszük. Apró kockákra vágva szervírozzuk. Kb. 40-50 db lesz a megadott mennyiségből.

Diós karamellszelet recepthez fűződő történet, jótanács

Ma (aug 21-én) hivatalosan is közreadták az Országtorta receptjét, amit miután végigolvastam, rájöttem, hogy annyira munkás lenne elkészíteni, hogy helyette ezzel a diós-karamellás szelettel leptem meg a családomat. Csupán csak annyi köze volt a győztes tortához, hogy az ihlette meg.

A leírásban szereplő Diós karamellszelet recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (karamell, karamell szelet) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Diós karamellszelet recept - 3 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #9823 2015. 09. 15. 20:44 Válasz a #9818. hozzászólásra Válasz

    Köszönöm a kommenteket!

  2. t.variam
    t.variam #9818 2015. 08. 27. 18:39 Válasz

    Megértelek, mert tényleg hatalmas meló az országtorta. Ez viszont nagyon fincsi, és egyszerű

  3. Vassné Edit
    Vassné Edit #9816 2015. 08. 24. 21:31 Válasz

    Gyönyörű,de még milyen finom lehet!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Diós karamellszelet recept - 3 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #9823 2015. 09. 15. 20:44 Válasz a #9818. hozzászólásra Válasz

    Köszönöm a kommenteket!

  2. t.variam
    t.variam #9818 2015. 08. 27. 18:39 Válasz

    Megértelek, mert tényleg hatalmas meló az országtorta. Ez viszont nagyon fincsi, és egyszerű

  3. Vassné Edit
    Vassné Edit #9816 2015. 08. 24. 21:31 Válasz

    Gyönyörű,de még milyen finom lehet!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.